Hírek
2016. Augusztus 01. 15:00, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Folytatódik a 21-es főút felújítása
Folytatódik a 21-es főút felújítása: Heves, illetve Nógrád megyében az út három szakaszán, összesen mintegy 15 kilométeren zajlanak a felújítási munkálatok
- hangzott el a beruházás egyik helyszínén, a főút herédi bekötőjénél tartott sajtótájékoztatón, pénteken.
Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, a hatvani térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, a beruházással régi adósságot törlesztenek.
Emlékeztetett: a 2011-es forgalomszámlálás adatai szerint a Nyugat-Hevest, illetve Kelet-Nógrádot a fővárossal összekötő útszakasz hatalmas, helyenként az egyszámjegyű főutaknál is nagyobb forgalmat bonyolít le. Északi irányba Lengyelország felé, illetve délre is ez az egyik legnagyobb forgalmat bonyolító út - tette hozzá.
Az MTI kérdésére Szabó Zsolt elmondta, a Hatvan és Salgótarján közötti mintegy 55 kilométeres útszakasz teljes rekonstrukciója, illetve kétszer két sávossá bővítése várhatóan 2019 elejére készül el.
Ismertette: most kezdődött meg a legforgalmasabb, Hatvan és Lőrinci közötti hét kilométeres, a jelentős kamionforgalom miatt rendkívül rossz állapotú szakasz felújítása. Ezekkel a munkálatokkal a tervek szerint másfél év alatt végeznek. Hozzátette: az útfelújítások megkezdésével párhuzamosan a befektetők is megjelentek a térségben, több száz munkahely létesült.
Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs igazgatója elmondta: a fejlesztés célja, hogy gyors és biztonságos módon kapcsolja be a 21-es főút térségében élőket a magyarországi, illetve európai gyorsforgalmi úthálózatba.
A NIF tájékoztatása szerint a Hatvan és Lőrinci közötti szakasz 8,5 milliárd forintból újul meg. A Nógrád megyei, Szurdokpüspöki és Pásztó közötti 4,5 kilométeres részt 8 milliárd, a Pásztó és Mátraszőlős, illetve Tar közötti 3,7 kilométeres pályaszakaszt pedig közel 6,4 milliárd forintból újítják fel és bővítik.
A Tar és Bátonyterenye közötti két szakasz kivitelezési munkálatai kiírt közbeszerzési eljárás még folyamatban van.
A beruházás uniós és hazai forrásokból, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében valósul meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
