Hírek
2018. Október 08. 12:05, hétfő |
Helyi
Forrás: police
Fogadalmat tettek
A Nógrád megyei rendőrfőkapitány emléklappal köszöntötte a fogadalmat tett diákokat Bátonyterenyén.
Már hagyománnyá vált, hogy a Salgótarjáni Szakképzési Centrum, Fáy András Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma bátonyterenyei intézményében, az aradi vértanúk emléke előtt tisztelegve október első napjaiban az iskola rendészeti szakos tanulói fogadalmat tegyenek. Nem volt ez másképpen idén sem, így 2018. október 5-én a délelőtti órákban az oktatási intézményben 18 diák harsogta egyszerre az eskü mondatait.
A fogadalomtételen Dr. Nagy László rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány köszöntötte a tanulókat, majd jó tanulmányi eredményeket kívánt és egyben reményét fejezte ki, hogy minél több rendész növendéknek tetszik meg a rendőri hivatás és felnőttként csatlakoznak a rendőrség állományához. Ezt követően a rendőrfőkapitány avatásuk alkalmából emléklapot adott át a tanulók részére.
A rendezvény zárásaként a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és Csík Csaba rendőr alezredes, a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság vezetője az aradi vértanúk emlékére állított kopjafánál koszorút helyezett el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
