Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2013. Március 22. 10:00, péntek | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Filmet forgatnak a katolikus iskoláról Egyházasgergén

Filmet forgatnak a katolikus iskoláról Egyházasgergén

Az idén húszéves Szent József Katolikus Szakiskoláról forgat filmet Egyházasgergén B. Révész László Balázs Béla-díjas dokumentumfilm-rendező és stábja.

A stáb bemutatja, hogyan próbálják átadni a keresztény értékeket az intézményben.
Szabó Gyula Sándor elmondta, hogy a film a Szent József a Dobroda partján munkacímet viseli, operatőre Nádorfi Lajos, producere Somogyvári Rudolf.
Beszámolt arról, hogy a stáb kereste meg az intézményt, ők pedig örömmel mondtak igent. Megtiszteltetésnek tartják, hogy 40-50 perces dokumentumfilmben bemutatják az iskola történetét, törekvéseit, mindennapjait - fogalmazott az igazgató, hangsúlyozva: az oktatás és a szakmai képzés mellett a nevelés az első helyen van a Nógrád megyei intézményben, amelynek fenntartója a Váci Egyházmegye.
A Szent József Katolikus Szakiskola és Speciális Szakiskola diákjainak többsége hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű családból érkezik, többségük roma származású, egy részük sajátos nevelési igényű fiatal. Az iskolában szakácsokat, eladókat, élelmiszer- és vegyiáru-eladókat képeznek, rendelkeznek asztalos tanműhellyel és tankonyhával is.
A diákok a szakképzés mellett hittant is tanulnak, részt vesznek diákmisén és minden napot rövid elmélkedéssel kezdenek. Az intézményben jelenleg 80-an tanulnak.
Szabó Gyula Sándor elmondta: a filmben a volt igazgató és végzett diákok mellett megszólal Beer Miklós váci megyéspüspök is.

Címkék: egyházasgerge

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.