Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. Március 27. 07:30, csütörtök | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Felújított falumúzeum és vendégház Hollókőn

Felújított falumúzeum és vendégház Hollókőn

Átadták a felújított falumúzeumot és a vendégházként működő Bátki-házat Hollókőn.

A kormány az elmúlt négy évben kiemelt hangsúlyt helyezett a népi építészet emlékeinek megújítására, mert felismerte annak jelentőségét, hogy közös népi, nemzeti gyökereink megóvása, erősítése, épületeink renoválása nemzetstratégiai kérdés - mondta L. Simon László kormánybiztos, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának fideszes elnöke Hollókőn, a felújított falumúzeum és a vendégházként működő Bátki-ház átadásán.
A 3 millió forintos beruházásban mindkét épület külseje, a múzeum belső tere is megújult, tárgyi eszközei gazdagodtak. A felújításokat 1,5 millió forinttal támogatta a Nemzeti Kulturális Alap (NKA).
A kormánybiztos, egyben az NKA alelnöke elmondta: az alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiumához tavaly 130 pályázat érkezett 1,5 milliárd forintos igénnyel, ezek közül 115-öt tudtak támogatni 1 milliárd 193 millió forintos összeggel.
Nagyon sok hasonló épület megújításához nyújtottak 1-2 millió forintos támogatást és ez az a pénzösszeg, ami általában hiányzik a munkák befejezéséhez - tette hozzá.
L. Simon László azt is kiemelte, hogy ebben a négy évben fogadta el az Országgyűlés a világörökségek védelmét szolgáló törvényt is. Hozzátette: Hollókőn nem kell megmagyarázni, hogy ez miért óriási lépés, hiszen a Nógrád megyei falu 1987 óta világörökségi védettséget élvez.
Becsó Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Nógrád megyei önkormányzat elnöke az átadási, újranyitási ünnepségen arról számolt be, hogy a kormány kiemelt támogatásának köszönhetően elkezdődött Hollókő ófalujának megújítási programja. Nemcsak Hollókőnek fontos ez, a beruházások az egész térség turizmusának fellendüléséhez járulhatnak hozzá - mondta a képviselő.
Szabó Csaba, Hollókő polgármestere a részletekről elmondta: az építészeti jellege miatt kiemelten védett Bátki-ház korábban a megyei önkormányzat tulajdonában volt, a falu két éve kapta meg ingyenesen egy megállapodás keretében kilenc másik épülettel együtt. A Kossuth utcai falumúzeumon kijavították a tetőszerkezetet, felújították a hozzávezető járdát, pótolták a lábazat hiányzó köveit, megerősítették a pince födémét. Lecserélték az elöregedett elektromos hálózatot, a világítótesteket a múzeumi használatnak megfelelően alakították ki.
A Petőfi utcában lévő Bátki-házon homlokzati és állagmegóvási munkákat végeztek, kijavították a tetőt, eredeti technológiával végezték el a külső és belső meszelést, emellett felújították a házhoz vezető terméskőjárdát.

Menetrendek
Traffipax

Címkék: hollókő

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.