Hírek
2013. Július 27. 11:00, szombat |
Helyi
Forrás: infonograd
Fél tucat bajnoki címet szereztek a veterán nógrádi atléták
A nemrégiben megrendezett szlovák és a magyar veterán bajnokságon - Nyitrán és Budapesten - egyaránt jól szerepeltek a nógrádiak atléták.
A két szövetség egyeztetésének hiányossága miatt egy hétvégére esett a két ob, ami megnehezítette a nógrádiak dolgát.
Szombaton a szlovák bajnoksággal kezdődött a hétvége. Itt Koltai Péter (Zenit SE) az abszolút mezőnyökben 200 méteren bronzérmes, míg 100-on negyedik lett. Csapattársa, Telek András még a rajt előtt megsérült, így a klub számára ez a sérülések hétvégéje volt, hiszen vasárnap Koltai a 100 méter harmadánál szintén lesérült. A versenyzésbe visszatérő harmadik zenites, Zánki Zoltán viszont simán nyerte meg kategóriájának 800 méteres számát Budapesten, ahol hatan is rajthoz álltak.
Az idei bajnokság Jusztin Ferenc számára volt a legeredményesebb, a Dornyay SE színeiben futó szenior két számban (800 és 5000 méteren) is bajnoki címet szerzett, míg 1500-on második lett. Bosák Attila (Bauer Rudolf Nógrádi Dobó Club) két dobószámban is uralta korcsoportját, a súlylökést és a diszkoszvetést is megnyerte. Egyetlen hölgy veteránunk, a szécsényi Kovácsné Obrecsány Klára egyetlen indulóként teljesítette az 5000 métert.
A nógrádiak eredményei.
Magyar bajnokság. 800 méter. M45 (6 induló): 1. Zánki Zoltán (Zenit SE, St.) 2:16,59 perc. M65 (3): 1. Jusztin Ferenc (Salgótarjáni Dornyay SE) 3:15,88. 1500 méter. M65 (3): 2. Jusztin Ferenc 6:42,98. 5000 méter. M65 (2): 1. Jusztin Ferenc 25:34,58. W50 (1): 1. Kovácsné Obrecsány Klára (Szécsényi AFT) 28:47,40. Súlylökés. M50 (6 kg, 5): 1. Bosák Attila (BNDC, St.) 12,37 méter. Diszkoszvetés. M50 (3): 1. Bosák Attila 38,50.
Szlovák bajokság. 100 méter, abszolút (14): 4. Koltai Péter (Zenit SE) 12,38 mp. 200 méter, abszolút (10): 3 Koltai Péter 25,07.
Forrás: nogradsport.wordpress.com
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
