Fiatal korában előbb gyári tisztviselőként dolgozott, 1945-1948-ban a budapesti közigazgatási egyetemre járt, közben elvakult fiatal kommunistaként a Szabad Nép belső munkatársa 1946 és 1949 között.

Ez időszakban, a szovjet típusú egypártrendszer kiépülésének éveiben megszállott agitátorként a régi világ képviselőinek életét „leleplező riportjaival” vált ismertté, cikkeiben kérlelhetetlen dühvel támadt az általa negatívnak tartott jelenségekre.

1946 májusában, amikor a napilapok budapesti gyerekek eltűnéséről szóló rémhírekről tudósítottak, Fehér Klára a kommunista lapban "többszörös gyilkosokról, nyilasmentő apácákról és feketéző fasisztákról" és arról írt, hogy „(...) rázza az öklét a reakció, hogy a magyar dolgozó társadalmat üsse agyon vele”, mindezért pedig a „legerélyesebb megtorlást” követelte.

Kommunista tevékenységéről érdekes adalékként fenn maradt, hogy 1947-ben kihallgatóként részt vett az első nagy koncepciós per, a kisgazda pártot ellehetetlenítő Magyar Közösség perében, mint kihallgató. A megvádolt Szent-Iványi Domokos visszaemlékezése szerint „Fehér Klára egy éjszakán keresztül faggatta, s biztatásként a fejét időnként a falba verte.”

1948-ra fenti cikkeinek köszönhetően a Szabad Nép egyik legismertebb újságírója. Az újság szerkesztőségében ismerkedett Nemes Lászlóval, akivel hamarosan házasságot kötött. A Rákosi-korszak igazságtalanságait eleinte elhihetetlennek érezték, a Párt iránti kritikátlan odaadásuk csak fokozatosan csökkent.

Ahogy férje elmondta, „Annyira elvakult voltam, hogy az első letartóztatások és koncepciós perek idején még nem tudtam, nem akartam elhinni, hogy mindez hazugság. Pedig a Rajk-per idején engem is kirúgtak a Szabad Nép szerkesztőségéből...”

Az 1956-os forradalom leverése után a pártba férjével együtt nem lépett vissza, és semmilyen szerkesztőségi állást nem vállaltak el. 1957-től a Magyar Nemzet tárcaírója lett. 1979-től szabadfoglalkozású író.

Riportokkal, színdarabokkal, ifjúsági regényekkel kezdte pályáját. Az ötvenes évek elején írta első szépirodalmi műveit, színdarabokat és ifjúsági regényeket, melyek az ötvenes évek politikailag elkötelezett sematizmusának jegyében íródtak, a napi politika szolgálatában.

Mai szemmel érdekes 1957-ben írt, A Földrengések Szigete című utópisztikus regénye, mely 2057-ben, egy elképzelt ultramodern világban játszódik, ami természetesen – bár kimondatlanul – a kommunista utópiát testesítette meg.

A hatvanas években is egyszerre újságíróként és íróként is alkotott. Leginkább a fővárosi értelmiség és a középrétegek világában érzi otthon magát. Kritika alá veszi az ügyeskedőket és hatalommal visszaélőket, a fel-felbukkanó moralizálás mellett nemegyszer lényeges problémákat ragadt meg, és a kisemberek kiszolgáltatottságának különböző formáit mutatta be. Figurái hétköznapi emberek, értelmiségiek, hivatalnokok, fiatalok, középkorúak és idősek, a hatvanas-hetvenes évek kádári konszolidációjának jellegzetes alakjai. Emberi sorsokat és magatartásokat gyöngeségeket mutat be. A szórakoztató irodalomban is sikeres volt (humoreszk, vígjáték). Humora és mély emberismerete tették népszerűvé.

Regényeit több szocialista országban is megjelentették.
_ _ _ _ _