Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2013. Július 04. 13:30, csütörtök | Helyi
Forrás: infonograd

Falumentési akció Terényben

Falumentési akció Terényben

Falumentési akciót indítanak Terényben.

A kezdeményezéssel a település óvodáját szeretnék megmenteni. A helyi civilek által indított akcióban olyan nagycsaládosokat várnak a településre, akik a helyi óvodába két gyermeküket is beíratják. Cserébe egy évig ingyen lakhatást kapnak. A családoknak csak a rezsit kell fizetni és egy előtakarékossági számlát nyitni. A településre egyébként két családot várnak. A terényi óvodából hatan ballagtak el idén, ősszel pedig csak egy új ovis érkezik, ezért szeptemberben kilenc gyerek lesz az intézményben. Az önkormányzat nyolc fő alatt nem köteles működtetni az óvodát, ezért a szülők és a település vezetése kampányt indított: új családokat hívnak a faluba. Az akció civil koordinátora 15 évvel ezelőtt érkezett a faluba öt másik családdal együtt – most négy gyermeket nevel a férjével Terényben. A mintát Nyugat-Dunántúlról vették. Az önkormányzat a kormány népességmegtartó programjára egyelőre nem jelentkezett, megvárják saját kampányuk eredményét. A modellprogramot egyébként a napokban hirdette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A cél: hogy a falvak ne néptelenedjenek el: innovatív megoldásokkal lehet pályázni, összesen 900 millió forintra.

Forrás: radiofocus.hu

Címkék: Terény

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.