Hírek
2019. Március 08. 12:00, péntek |
Helyi
Forrás: police
Évértékelő - Nógrád megye
A megyei rendőr-főkapitányság vezetője a 2018. évi feladatok végrehajtását értékelte.
Dr. Nagy László rendőr dandártábornok rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány 2019. március 7-én Salgótarjánban, a Megyeháza épületében a berendelt állomány, a meghívott vendégek és a társszervek vezetői körében megtartott rendezvényen értékelte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság tavalyi évben végzett munkáját. Az értekezlet elöljárója dr. Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes volt, aki az elmúlt év értékelésén túl meghatározta az idei év feladatait.
A rendőrfőkapitány a 2018-as év értékelése során kiemelte, hogy az elmúlt évben jelentkező feladatok végrehajtása – az új büntetőeljárási törvény hatályba lépése és az elektronikus ügyintézés bevezetése mellett is – megfelelő volt, a megye megőrizte eredményességét.
Dr. Nagy László rendőr dandártábornok a példás szolgálatteljesítésért köszönetét fejezte ki az érintett személyi állománynak és az együttműködésért pedig a társszerveknek, polgárőr egyesületeknek, önkormányzatoknak, civil szervezeteknek és oktatási intézményeknek. Elmondta továbbá, hogy 2019. évben is a kitűzött célok között kiemelt jelentőséggel bír a lakossággal, a civil szférával, az együttműködőkkel való jó kapcsolat és együttműködés megőrzése, annak, ha lehet még szorosabbá tétele. Az idei év feladatai között szerepel továbbá az ittas járművezetők elleni hatékony fellépés és a közlekedési balesetek számának csökkentése, bűn- és balesetmegelőzési feladatok végrehajtásának fokozása, a választások rendjének rendőri biztosítása.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
