Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Október 24. 20:48, csütörtök | Külföld
Forrás: MTI

EU-csúcs - Schulz európai bevándorlási törvényt szorgalmaz

EU-csúcs - Schulz európai bevándorlási törvényt szorgalmaz

Európai bevándorlási törvény megalkotását szorgalmazta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke csütörtök esti sajtótájékoztatóján Brüsszelben, nem sokkal azután, hogy az EU-országok állam-, illetve kormányfői megkezdték kétnapos tanácskozásukat.

Az EU-csúcs egyik napirendi pontja a bevándorlási helyzet áttekintése a három héttel ezelőtti lampedusai tragédia nyomán. Az Olaszországhoz tartozó sziget közelében október harmadikán kigyulladt és elsüllyedt egy illegális menekülteket szállító hajó, a szerencsétlenségben több százan vesztették életüket.
Az EU-csúcstalálkozók szokásos menetrendje szerint az állam-, illetve kormányfők először az EP-elnökkel tartottak eszmecserét, majd saját körben folytatták a tanácskozást, Schulz pedig az újságírókat tájékoztatta arról, milyen felvetésekkel élt a nyitó találkozón.
Első helyen a menekültügyi problémát emelte ki, és úgy vélekedett: Európának éppen úgy szükség van egységes bevándorlási törvényre, mint a szintén jelentős menekültcélpontnak számító Egyesült Államoknak, Kanadának vagy Ausztráliának. Csupán azzal a szabállyal - mondta - immár nem lehet kezelni a problémát, hogy a menedékkérelmi ügyekben annak az EU-országnak a hatóságai kötelesek eljárni, ahol a menedékkérő először lépett az unió területére. A hatezer lakosú Lampedusán tízezer menekült zsúfolódott össze - jegyezte meg Schulz, és nyomatékkal leszögezte, hogy az európai bevándorlási törvény alapján nem csupán a menekült befogadásának, hanem elutasításának a jogszerű lehetőségét is meg kell teremteni.
Az EU-csúcs további napirendi pontjainak egyikével, a digitális gazdaság fellendítését célzó, tervezett intézkedésekkel kapcsolatban Schulz kiemelte: az eddiginél hatékonyabb adatvédelemre van szükség, mert "ma olyan világban élünk, amelyben mindenki ellen kémkednek, és nem is tudjuk, mikor, milyen kritériumok alapján".

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni

2024. Május 02. 06:45, csütörtök | Külföld

Molotov-koktélt dobtak egy varsói zsinagógára

A gyanú szerint egy lengyel állampolgárságú fiatalember próbálta meg felgyújtani szerdán a Nozyk zsinagógát Varsóban, a politikai vezetők elítélték a történteket.

2024. Április 29. 17:26, hétfő | Külföld

Európai Autógyártók Szövetsége: sokkal több töltőpont szükséges az uniós klímacélok eléréshez

Az Európai Unióban évente a jelenleginél nyolcszor több elektromos járművek feltöltéséhez szükséges infrastruktúrát kell telepíteni 2030-ig az uniós klímasemlegességi célok eléréséhez

2024. Április 29. 17:24, hétfő | Külföld

Romlott áprilisban a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban

Áprilisban a várt javulás helyett romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága, a DG ECFIN (Directorate General for Economic and Financial Affairs) hétfői jelentése