Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2017. November 21. 12:41, kedd | Helyi
Forrás: Tarnóczi László

Erasmus-napok Salgótarjánban

Erasmus-napok Salgótarjánban

A Salgótarjáni Szakképzési Centrum két oktatási intézménye, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola, valamint a Táncsics Mihály Közgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola is „Erasmus-napot tart a héten. A „kerisek” november 22-én, szerdán 16 órától, a „közgések” pedig 24-én15.30-tól vetítettképes előadáson, bemutató foglalkozásokon számolnak be iskolájukban a külföldi szakmai gyakorlataikról, melyet az idén Ausztriában, Csehországban, Olaszországban, Portugáliában, vagy Máltán végeztek.

Az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja, az Erasmus+ fő célkitűzései közt szerepel az egyének külföldi tanulási lehetőségeinek támogatása, az oktatás, a képzés és ifjúsági szakma korszerűsítését szolgáló, az innovációt, a vállalkozó szellemet és a foglalkoztathatóságot ösztönző reformok anyagi fedezetének biztosítása. Idén ennek keretében az SSzC e két oktatási intézményéből kísérőtanáraikkal együtt mintegy száz diák kapott lehetőséget szállodában, étteremben, üzletekben, vagy akár üzemek logisztikai részlegében a külföldi szakmai tapasztalatszerzésre, s a szakmai idegen nyelv gyakorlására.

Képünk illusztráció:http://wc.iabc.com

Címkék: 2017, iskola, salgótarján

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.