Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2015. Szeptember 24. 15:00, csütörtök | Helyi
Forrás: MTI

Elsősorban munkahelyteremtést kér a kormánytól Salgótarján

Elsősorban munkahelyteremtést kér a kormánytól Salgótarján

Salgótarján azt kéri a kormánytól, hogy segítse ezer munkahely megteremtését a reálgazdaságban a következő két évben - közölte a város szocialista polgármestere a szerdai sajtótájékoztatón.

Dóra Ottó elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök látogatására készülve fogalmazták meg, hogy milyen ügyekben szeretnének segítséget kapni.

A kormányfő a Modern városok program keretében keresi fel a megyei jogú városokat, a salgótarjáni látogatás pontos időpontja még nem ismert.

Dóra Ottó elmondta: olyan fejlesztésekről van szó, amelyek európai uniós forrásból nem valósíthatók meg.

A polgármester a kérések közül azt emelte ki, hogy a kormány a rendelkezésére álló gazdasági eszközökkel segítse a munkahelyteremtést. Példaként említette, hogy az 1990-es években azért települt a TDK a Nógrád megyei Rétságra, mert ehhez 300 millió forintot kapott.

Úgy fogalmazott, nem Mercedest vagy Audit szeretnének, hanem olyan vállalkozásokat szeretnének ott látni, amelyek a reálgazdaságban dolgoznak.

Ehhez zöld- és barnamezős ipari területek vásárlását is kéri a város, mert az önkormányzat mindössze négy hektárnyi, gazdaságfejlesztésre alkalmas területtel rendelkezik.

Salgótarján az Óbudai Egyetemmel, Palkovics László államtitkár támogatásával dolgozik a felsőfokú képzés újraindításán, ehhez jogszabály-alkotási feladatokban, illetve a volt pénzügyi főiskola 42 éves épületének felújításában kérik a kormány segítségét.

Fontosnak nevezte a polgármester a 21-es főút négysávosításának folytatását. A Hatvan és Salgótarján közötti szakaszon 53 kilométeres szakaszon 27 kilométeren készült el a felújítás 2001 óta.

A további, úgynevezett jóléti kérések között említette Dóra Ottó a strandfürdő, a Dolinka szabadidőpark, a Bányamúzeum fejlesztését, és európai ifjúsági központ létrehozását Salgóbányán, valamint azt, hogy Salgó vára is kerülhessen be a nemzeti várfelújítási programba.

Mindemellett két, helyi gazdasági szereplőt érintő kérést is a kormányfő elé terjesztenek: a gépi üveggyártás megvalósítása 200-250 embernek adna munkát a most mintegy 30 embert foglalkoztató új öblösüveggyárban, a másik pedig autóipari innovációs centrum kialakítása a salgótarjáni Trigon Kft. bázisán.

Salgótarján polgármestere emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor kormányfő 2012 decemberében négysávos 21-es főutat, új ipari parkot, és 2014-re teljes foglalkoztatást ígért a városban, vagyis azt, hogy mindenki munkából tarthassa el a családját. Tájékoztatása szerint jelenleg abszolút számban és arányában is Salgótarjánban dolgozik a legtöbb közmunkás.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.