Hírek
2014. Április 29. 12:00, kedd |
Helyi
Forrás: infonograd
Előadással avatták a fejlesztést
Színi előadással avatták fel szombat este a felújított Acélgyári Tiszti Kaszinót Salgótarjánban.
A volt Kohász Művelődési Házat a tulajdonos százmillió forintból újította meg, a város emblematikus épületének renoválását ötvenmillió forintos pályázati forrás is segítette. A tulajdonos, jászberényi székhelyű S-Hangár Kft. vezetője, Sólyomi Zoltán rádiónknak elmondta, az uniós pályázat révén az épületegyüttes színháztermét, annak kiszolgálóhelyiségeit és a kisebb próbatermeket is meg tudták menteni a pusztulástól. A felújítás érintette a teljes elektromos hálózatot, a fűtés- és vízvezeték-rendszert is, a munkálatok eredményeképpen a színházterem modern világítás- és fénytechnikát kapott. Az épületegyüttes felét érintő fejlesztést színi előadással avatták szombat este, a harminc évvel ezelőtt innen induló KiViSzI Színházi Műhely Varga Leon László: „Lelkek halásza" című zenés darabját mutatta be. Az Acélgyári Tiszti Kaszinó 1898-ban épült, termeiben akkoriban tornaegylet és vívóakadémia is működött, de ebben az épületben tartották az első színi előadásokat és itt jelentették be 1922-ben, hogy Salgótarján „rendezett tanácsú" városi rangot kapott.
Forrás: radiofocus.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
