Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2013. November 25. 10:00, hétfő | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Ellenzéki megyefőnöke van Besztercebánya megyének

Ellenzéki megyefőnöke van Besztercebánya megyének

Marián Kotleba, a Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) elnöke maga mögé utasította az eddigi besztercebányai megyefőnököt, Vladimír Mankát, a kormánypárt jelöltjét.

Jól szerepelt, a vártnál több szavazatot szerzett, ám győznie nem sikerült Berényi Józsefnek, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnökének és nagyszombati megyefőnök jelöltjének a szlovákiai megyefőnök választás szombaton tartott második fordulójában, melynek hivatalos végeredményeit vasárnap tette közzé a központi választási bizottság (ÚVK) Pozsonyban.
A megyefőnök választás második fordulójában, öt megyéből háromban győztek a baloldali kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelöltjei, így Robert Fico pártja az első fordulóban megszerzett három megyefőnöki poszttal együtt, az ország nyolc megyéjéből összesen hatban szerzett hatalmat.
A következő négy évben csak két megye lesz, amit nem a Smer jelöltje vezet: a jobboldal hagyományos bástyájának számító pozsonyi megye, ahol Pavol Freso, a széleskörű jobboldali koalíció jelöltje győzött Monika Flašíková Benovával, a Smer európai parlamenti képviselőjével szemben. Illetve Besztercebánya megye, ahol a pozsonyi sajtó által szélsőjobboldaliként számon tartott Marián Kotleba, a Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) elnöke nyert, maga mögé utasítva Vladimír Mankát, a kormánypárt jelöltjét.
A Smer által támogatott Tibor Mikus jelenlegi és korábbi megyefőnök győzött a nagyszombati megyében is, ahol 21 százalékos a magyar lakosság aránya és amely az egyedüli olyan megye volt, ahol az első körben magyar jelöltek is indultak. A második fordulóban Berényi József közel 32 ezer voksot szerzett, ami az érvényes voksok közel 40 százaléka volt, és több mint kétszer annyi, mint az első körben. A felvidéki magyar párt elnökének a második fordulóban a nagyszombati megye több járásában is sikerült az első helyen végeznie, s a lakossági arányokat véve leginkább magyarnak számító dunaszerdahelyi járásban volt a legeredményesebb, ahol a leadott voksok több mint kilencven százalékát szerezte meg.
Az általa elért eredményt Berényi József egyértelmű sikerként értékelte. "Csoda nem történt, de az eredménnyel elégedett vagyok, több szavazatot kaptam, mint Tibor Mikus az első körben" - mondta az MTI-nek nyilatkozva. Hozzátette: az eredményt befolyásolta Robert Fico azon kijelentése is, amellyel a szlovák kormányfő Tibor Mikus kampányzáróján a szlovák választóknak a magyar jelölttel szembeni összefogására buzdított. "Egy nappal a kampányzáró előtt nem véletlenül mondta Robert Fico azt, hogy Nagyszombatban márpedig magyar megyeelnök nem lehet" - mutatott rá Berényi József.
A pozsonyi médiában megszólaltatott elemzők és a felvidéki magyar párt elnöke egybehangzóan úgy vélik: az MKP-nak a megyei választásokon elért eredménye megerősítette a párt pozícióit. "Ismét mindenki láthatta, hogy számolni kell velünk, és ez egy nagyon jó alap a jövő évben sorra kerülő elnök-, európai parlamenti és helyhatósági választásokra" - mutatott rá Berényi.

Címkék: besztercebánya

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.