Hírek
2013. Július 16. 12:13, kedd |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Eljegyezték, már az esküvőt tervezi Rúzsa Magdi
Két éve megtalálta álmai szerelmét.
Rúzsa Magdi szerelmének írt dalt, mert úgy érzi, megtalálta a boldogságot párja mellett és ez a kapcsolat hosszú-hosszú évekig fog tartani. Ezt ő maga nyilatkozta az Aktívnak a minap. Információink szerint ez olyannyira igaz, hogy már az eljegyzésen is túl vannak párjával.
– Nem véletlenül most jött ez a Szerelem című dal. Annyira átérzem ezt az érzést, hogy tudok róla írni. Én megélem minden percét annak, amiről énekelek. Megéltem az ovis szerelmet, az első szerelmet és a másodikat is, de amit az ember keres, azt én most találtam meg – kezdte az énekesnő az Aktív kamerái előtt, pedig ritkán beszél magánéletéről.
– Lassan két éve együtt vagyunk, boldog vagyok. Úgy érzem, hogy megmaradunk egymás mellett hosszú-hosszú évekig. Helyemen vagyok, kiegyensúlyozott lettem – tette hozzá Magdi.
A Femina.hu információi szerint párja, aki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa, és szintén a Vajdaságból származik, már folyamatosan hallgatta a félkész dalt, ő volt az első, akinek a 27 éves énekesnő megmutatta a szerzeményt.
– Ő tudta, hogy én mit érzek, mert hiszek abban, hogy az érzéseket ki kell mondani. Úgy érzem, hogy megtaláltam azt, amit már nagyon régóta kerestem, és ezáltal megtaláltam a helyemet is. Szerintem látszik is rajtam – az utóbbi időben egyre inkább –, hogy egy nagyon boldog ember vagyok amellett az ember mellett, akit megtaláltam lassan két éve – mondta az énekesnő, aki bár többet nem árult el, lapunk úgy tudja szakmai körökből, Magdiék már az eljegyzésen is túl vannak, és sokat beszélgetnek közelgő esküvőjükről.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár
A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban
Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.
2024. Május 10. 15:25, péntek | Bulvár
Június 1-jén lesz a békemenet
Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval Békemenetet szervez június 1-jén a Margitszigeti Nagyrétre a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).
2024. Május 09. 13:30, csütörtök | Bulvár
Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon
A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.
2024. Május 08. 15:08, szerda | Bulvár
Hollywoodi világsztárokkal várja látogatóit a Budapest Comic Con
Idén is megrendezik Magyarországon a világ legnagyobb és legjelentősebb popkulturális eseményét, a Comic-Cont: