Hírek
2013. Október 31. 13:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Élénkült az álláspiac szeptemberben
A legkevesebb álláshirdetést Nógrád megyében adták fel.
Élénkült a magyarországi álláspiac szeptemberben: a folyamatosan növekvő, és ezzel a 2008-as szintet is meghaladó meghirdetett pozíciók mellett 11 százalékkal ugrott meg az álláskeresők száma is - derül ki a Profession.hu internetes állásportál MTI-nek eljuttatott, harmadik negyedéves jelentéséből.
Az adatok szerint a legtöbben főiskolai vagy egyetemi diplomával és középfokú nyelvtudással szeretnének elhelyezkedni, de a középiskolai vagy szakmunkás képesítéssel rendelkezők között is egyre többen keresnek online munkát. Évek óta először ügyfélszolgálati munkatársból többet kerestek a vállalatok, mint könyvelőből. Az első helyen maradtak a fejlesztői pozíciók, majd a mérnöki állások következnek. Ennek ellenére legtöbben rendezvényszervező asszisztensek, média asszisztensek, recepciósok, vagy titkárnők szeretnének lenni. Az óvodai és iskolai év kezdetével szeptemberben sokan kerestek a gyerekneveléssel könnyebben összeegyeztethető részmunkaidős állásokat. A legkevesebb jelentkezést a szakápoló, logisztikai menedzser, telefonos behajtási munkatárs, hálózati koordinátor, panaszkezelési referens és pár értékesítési pozíciót ajánló hirdetésekre kapták a cégek.
"Általános nézet a munkakeresők között, hogy a cégek nyáron nem igazán aktívak és ilyenkor nehezebb elhelyezkedni. Az idei szezon erre teljes mértékben rácáfolt, a meghirdetett állások száma gyakorlatilag folyamatosan növekszik, csak szeptemberben 5530 új pozíciót töltöttek fel a rendszerünkbe" - idézi a közlemény Zsédely Krisztiánt, a Profession.hu értékesítési vezetőjét.
A szakember hozzáfűzte: aki nyáron keresett munkát, annak kevesebb vetélytárssal kellett számolnia; a legjobb helyzetben ettől függetlenül továbbra is az IT fejlesztés/programozás kategóriában jelentkezők vannak, itt jut a legkevesebb jelentkező a legtöbb meghirdetett pozícióra.
Az elmúlt negyedévben is a sokéves tapasztalattal rendelkező munkakeresőknek kedvezett leginkább az álláspiac: a hirdetések 31 százalékánál 5 évnél több tapasztalatot kérnek, miközben a keresők között csak 27 százalék rendelkezik ennyivel.
A felmérésből az is kiderült, hogy azon állások száma, amelyhez csak érettségit várnak el, csupán a negyede a főiskolai, vagy egyetemi képzettséget igénylő pozícióknak. Országos arányban véve Bács-Kiskun, Somogy és Csongrád megyében a legkönnyebb középiskolai végzettséggel állást találni. Budapest után a legtöbb hirdetést Pest és Győr-Moson-Sopron megyében, a legkevesebbet pedig Nógrád megyében adták fel. Jelentkezőből a főváros és Pest megye után Fejérben volt a legtöbb.
Az egyes régiókban markánsan látszik a jelenlévő nagy cégek tevékenysége, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Lego, Hevesben a Robert Bosch, Győr környékén pedig az Audi vezeti a listákat. Országos szinten a legnagyobb növekedés az autóalkatrészeket forgalmazó Bárdi Autó Zrt.-nél volt.
Az idegen nyelvek ismeretét egyre több helyen, egyre magasabb szinten várják el a cégek: több mint kétszer annyi az angol nyelvtudást legalább középszinten igénylő állás, mint az olyan, amelynél nem kérnek nyelvet. A felsőfokú nyelvtudást már közel annyi pozícióban várják el, mint a középszintűt - olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
