Hírek
2015. Augusztus 22. 16:00, szombat | Helyi
Ékszereket és járművet is lopott
Egy 27 éves férfit vettek bűnügyi őrizetbe a salgótarjáni rendőrök.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság több rendbeli lopás bűntett és több rendbeli okirattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Sz. Károly 27 éves salgótarjáni lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2015. augusztus 19-én 18 óra és 20 óra 45 perc közötti időben egy salgótarjáni családi ház ajtaját betörte és oda bement. Sz. Károly a lakást átkutatta és onnan ezüst ékszereket, a sértettek nevére kiállított útleveleket, és személygépjárműveik indítókulcsát tulajdonította el. Ezt követően a férfi az ingatlan udvarán parkoló egyik autót a megszerzett indítókulcs segítségével kinyitotta és azzal elmenekült a helyszínről.
A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy férfi megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy 2015. augusztus 1-én 22 óra és augusztus 2-án 5 óra közötti időben ugyanezen salgótarjáni családi házba a nyitott ablakon keresztül bemászott és onnan két darab mobiltelefont, nagyobb összegű készpénzt és több, a sértettek nevére kiállított okiratokat tulajdonított el.
A nyomozók az eltulajdonított értékek egy részét megtalálták és lefoglalták.
A férfit a rendőrök rövid időn belül a sárrétudvari tartózkodási helyén elfogták, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság épületébe előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítottat a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását az illetékes ügyészségen.
Forrás: police.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
