Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. Szeptember 22. 17:09, hétfő | Helyi
Forrás: infonograd

Dr. Botka László (MSZP) Szeged példáját javasolja Salgótarjánnak

Dr. Botka László (MSZP) Szeged példáját javasolja Salgótarjánnak

Dóra Ottónak, a baloldali pártszövetség polgármester-jelöltjének meghívására hétfőn délután utcai fórumot tartott a megyeszékhelyen dr. Botka László, az MSZP választmányi elnöke, Szeged szocialista polgármestere.

A Beszterce téren összegyűlt érdeklődők előtt Molnár Károly (MSZP, a választókerület önkormányzati képviselőjelöltje (baloldali pártszövetség) köszöntötte dr. Botka Lászlót. A politikus felhívta hallgatósága és minden salgótarjáni figyelmét: ne dőljenek be a Fidesz azon hazug propagandájának, hogy csak akkor fejlődhet városuk, ha az önkormányzat a kormánypárt színeiben irányítja a települést. Erre éppen Szeged az élő példa, ahol szocialista polgármesterként is jelentős sikereket ért el, hiszen a Tisza-parti település a Fidesz-kormány időszakában is lendületesen fejlődik.
Dr. Botka László Salgótarján jelentős leszakadását, a jelenleg regnáló városvezetés eredménytelenségét ismerve arra buzdította a salgótarjániakat, hogy szavazzanak bizalmat Dóra Ottó polgármester-jelöltnek és a helyi baloldali összefogás képviselőjelöltjeinek, mert ők jelenthetik a város újjáépítésének zálogát.
Az MSZP választmányi elnökének szavai után Dóra Ottó vázolta hallgatóságának a Salgótarjánt érintő legsürgetőbb teendőket, közte a munkahelyteremtést, a közbiztonság javítását és az elvándorlás megakadályozását. Az MSZP-s polgármester-jelölt is kitért arra, hogy a város további brutális leszakadását az új, a baloldali pártszövetség többségével dolgozó önkormányzat képes lesz megállítani.
A fórum után a politikusok az érdeklődő polgárokkal folytattak kötetlen beszélgetést.

Felvételünkön balról jobbra: Dóra Ottó, dr. Botka László, Molnár Károly

Címkék: Dóra Ottó

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.