Hírek
2013. Március 19. 08:21, kedd |
Helyi
Forrás: infonograd
Díszpolgárt köszöntöttek és haranglábat avattak Varsányban
Harangláb-avatással kezdődött az idei március 15-i ünnepség Varsányban, majd első alkalommal adták át a Varsány Díszpolgára kitüntető címet. A Nemzeti Ünnep ezúttal is összekovácsolta a település lakóit
Az ünnepi program nyitásaként a helyi iskola előtti emlékparkban ünnepélyes keretek között avatták fel a múltat és a jelent jelképező haranglábat, mely a helyiek összefogását is jelképezi.
Pintérné Kanyó Judit polgármester ünnepi beszédében így fogalmazott: „ha mi varsányiak megragadjuk hagyományainkat, közös programjainkat, ünnepeinket és március 15-ét arra, hogy falunkat és egymást jobban és okosabban szeressük, akkor rövid- és hosszútávon is építeni tudjuk településünket.”
A gyönyörű alkotást Kanyó Balázs fafaragó és Király Bálint kovács mesterek készítették, költségeit pedig két lokálpatrióta, Dr. Percze László és Vladár Zsuzsanna fedezték. A harangláb felállításában Pintér László, Galcsik Péter, Roik László és Rácz Zsolt segített.
Varsányban – az önkormányzat döntése értelmében – március 15-én adták át első alkalommal a település díszpolgára címet. Az elismerés átadása előtti köszöntőjében Pintérné Kanyó Judit kiemelte: elengedhetetlen napjainkban, hogy a felnövekvő nemzedék ne egy érték nélküli világban nőjön fel, hanem egy olyan országban, ahol becsülete van a kitartó munkának, a szorgalomnak, a szellemi és lelki értékeknek egyaránt. Egy díszpolgári cím odaítélésekor meghatározó, ha olyan életutat mutatunk fel a fiataloknak, amely nem a könnyen szerzett és gyorsan elillanó hírnévről szól, hanem a tudásról, a tehetségről, a teljesítményről, egy „igazi” példaképről.
- Szeretném hinni, hogy olyan településen élünk, ahol fontosnak tartják az emberek a példaképeket, azokat a személyeket, akik kiállásukkal, egy életen át vitt kitartó szorgalommal végezték munkájukat – hangsúlyozta a polgármester.
Varsányban ez az igazi példakép 2013-ban Schukkert András nyugalmazott iskolaigazgató, sok helyi lakos “Bandi Bácsija”, aki ünnepélyes keretek között vette át a “Varsány Díszpolgára” címet.
A zsúfolásig megtelt Közösségi Házban a díjazottnak Varsány község polgármestere, képviselő testülete, jegyzője, régi kollégái, és a település lakói gratuláltak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 09:00, hétfő | Helyi
A TikTok fellép a mesterséges intelligencia ellen
A TikTok mostanra az egyik legnagyobb közösségi felületté vált és napi szinten százmilliók használják. Egyre több rajta az olyan tartalom, amelyet mesterséges intelligencia segítségével állítanak elő
2024. Május 20. 08:00, hétfő | Helyi
Folytatódik a zivataros-napos idő.
Eleinte helyenként, majd délutántól egyre több helyen kell számítani esőre, záporra, zivatarra, amelyeket felhőszakadás, jégeső kísérhet.
2024. Május 19. 12:30, vasárnap | Helyi
Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi.
Kisgéphajó ütközött egy szállodahajóval szombat éjjel a Dunán, Verőce közelében, a balesetben ketten meghaltak, öt embert jelenleg is keresnek - közölte az M1 Híradója vasárnap délelőtt.
2024. Május 19. 09:29, vasárnap | Helyi
Nyitott szertárkapuk!
Május 26-án, vasárnap ismét kinyílnak a tűzoltólaktanyák szertárkapui, hogy gyereknap alkalmából feledhetetlen élményt nyújtsanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt.