Hírek
2023. Március 27. 12:28, hétfő |
Helyi
Forrás: Ebtenyésztők Nógrád Megyei Egyesülete (ENME)
CAC Kutyakiállítás 2023.

Ebtenyésztők Nógrád Megyei Egyesülete (ENME) által szervezett Salgótarjáni CAC Kutyashow-nak. A kutyatulajdonosok több mint ezer négylábút vezettek fel a bírók előtt.
Az esemény megnyitóján elsőként Tóth Hajnalka, az ENME elnöke köszöntötte. Salgótarján egy nagyon szép helyszínt tud biztosítani ennek a kutyakiállításnak immár évek óta. Megemlékeztek Korózs Andrásról, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége elnökéről, megannyi salgótarjáni kutyakiállítás vezetőbírójáról is, aki tavaly novemberben életének 60. évében, rövid, súlyos betegség után elhunyt.
Az idei kutyakiállítás és -show vezetőbírói szerepkörét Kotlár Róbert tölti be, aki fantasztikusnak nevezte a nógrádi megyeszékhelyen elért nevezési létszámot, majd bemutatta a bírókat. Kotlár Róbert azt is elárulta, hogy „köreikben” kettő új bírót is köszönthetnek, így Trefán-Török Alexandrát, aki a corgi fajtában induló négylábúakat értékelte, illetve Bényi Kristófot, aki a border collie ebek esetében tette ugyanezt. A rangos bírói mezőnyben egy salgótarjáni kinológiai szakember is szerepelt Víg Orsolya személyében.
Idén a nógrádi megyeszékhelyen a skót juhászkutya bizonyult a legnépszerűbb fajtának nem kevesebb, mint 36 egyeddel. Ezt követte 32-es létszámmal a border collie, de az érdeklődők szép számban láthattak a bírálókörökben magyar fajtákat is, így például sima szőrű magyar vizslát, mudit, pulit és kuvaszt is. Mellettük a golden retriever, a cane corso, és a berni pásztorkutya fajtákat bírálóknak szintén sok teendője akadt a nap folyamán.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2023. Május 30. 01:00, kedd | Helyi
Nyári idő, de helyenként zápor kialakulhat!
Napsütést gyakran zavarhatják gomolyfelhők, és több helyen kialakulhat zápor, zivatar, helyenként felhőszakadással, jégesővel.
2023. Május 29. 07:24, hétfő | Helyi
Nyári idő délután néhol futó záporral!
Hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés
2023. Május 28. 07:00, vasárnap | Helyi
Vincze Ferenc és Percze Nándor nyerte a Salgó Rallyt
Kilenc gyorsasági szakaszt megnyert a 11-ből és a versenyt végig vezette Vincze Ferenc és Percze Nándor. A Skoda Fabiával versenyző páros ezzel megnyerte a HUMDA Országos Rally Bajnokság második futamát.
2023. Május 28. 05:00, vasárnap | Helyi
Napos, nyárias, kissé szeles idő!
Az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk