Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. Október 06. 10:00, hétfő | Helyi
Forrás: infonograd

Bűnügyi technikusok versenye Nógrádban

Bűnügyi technikusok versenye Nógrádban

Megvédték bajnoki címüket a Rétsági Rendőrkapitányság munkatársai.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága a napokban második alkalommal rendezte meg elhunyt kollégájukról elnevezett emlékversenyét. Klein László r. alezredes kiváló szakemberként 1986 és 2003 között irányította a kiemelt bűncselekmények helyszíni szemléin a bűnügyi technikusi feladatokat. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében megrendezett versenyt Dr. Nagy László r. ezredes, Megyei rendőrfőkapitány úr nyitotta meg, majd Nagy Tivadar r. alezredes úr, a Bűnügyi Technikai Osztály vezetője ismertette a feladatokat. A megmérettetésen a megye hat kapitányságának bűnügyi helyszínelő csoportjai vettek részt. Célja a gyakorlati ismeretek bővítése, valamint a megye legeredményesebb szemlebizottságának díjazása volt a rendőri, bűnügyi technikusi munka során előforduló életszerű helyzetek modellezésével. A verseny színvonalát tovább emelte a BSZKI Bűnügyi Technikai Főosztály, Szakfelügyeleti Osztály két szakirányítójának, Baloghné Szabó Edina r. alezredes asszonynak és Árvai László r. alezredes úrnak a jelenléte is.
A hat darab beállított helyszínen végrehajtott gyakorlati feladatokban a legeredményesebbnek a Rétsági Rendőrkapitányság munkatársai bizonyultak, míg második helyen a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság, harmadik helyen a Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai végeztek. A „Legjobb technikus díját” a Rétsági Rendőrkapitányságon szolgálatot ellátó Cserődi Melinda r. őrnagy asszony, míg a „Legjobb szemlebizottság vezető” díját a Bátonyterenyei Rendőrkapitányságon szolgálatot ellátó Babka József r. főtörzszászlós úr kapta meg. A díjakat Dr. Nagy László r. ezredes úr, megyei rendőrfőkapitány úr, valamint Dr. Kalmár Zsolt r. alezredes úr, rendőrfőkapitány - helyettes, az NMRFK Bűnügyi Igazgatóság vezetője adta át a helyezetteknek. A beállított helyszíneken végrehajtott kiváló gyakorlatáért a Rétsági Rendőrkapitányság munkatársai a BSZKI Szakfelügyeleti Osztály különdíjában részesültek.
A megmérettetést a tervek szerint jövőre is megrendezik.

Vissza a kezdőlapra

Címkék: bűnügy

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.