Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. Július 10. 10:00, csütörtök | Helyi
Forrás: infonograd

Bíróság előtt a fém- és fatolvaj

Bíróság előtt a fém- és fatolvaj

A balassagyarmati és a pásztói nyomozók bíróság elé állítás javaslatával zárták le az eljárásokat.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást V. Rozália 43 éves balassagyarmati lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2014. június 18-án 10 óra körüli időben a Balassagyarmat Város Önkormányzata tulajdonában lévő ingatlan udvarára bement, az épületbe behatolt, és onnan vas és alumínium tárgyakat, valamint egyéb fémhulladékot kísérelt meg eltulajdonítani. Cselekménye közben a helyszínre érkező közterület felügyelők tetten érték. A bejelentést követően a rendőrök V. Rozáliát elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárást a hatóság tagjai a napokban befejezték, és az ügy iratait - bíróság elé állítás javaslatával - a Balassagyarmati Járási Ügyészségnek megküldték.
xxx
A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt D. Ferenc 22 éves jobbágyi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. január 27. és 2014. január 28. közötti időben egy jobbágyi melléképület falát megbontotta, oda bement és a garázsból fejszét, vágott tűzifát és deszkákat tulajdonított el. D. Ferenc a lakására szállított fát eltüzelte. A hatóság az eljárást a napokban befejezte, és az ügy iratait bíróság elé állítás javaslatával továbbította a Pásztói Járási Ügyészségnek.

Képünk illusztráció.

Címkék: bíróság

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.