Hírek
2017. Szeptember 20. 15:27, szerda |
Helyi
Forrás: police
Betört a házba, feltörte a gépkocsit
A salgótarjáni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki és őrizetbe vettek egy 45 éves férfit.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság lopás bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 45 éves karancslapujtői lakos ellen.
A jelenlegi adatok alapján a férfi 2017. július 13-án 14 óra és 16 óra között Salgótarján külterületén, egy mellékúton álló személygépkocsi ablaküvegét kifeszítette, majd a gépjárműből a sértett táskáját - a benne tartott - okiratokkal, bankkártyával és készpénzzel együtt eltulajdonította.
Megállapítást nyert az is, hogy a karancslapujtői lakos 2017. augusztus 3-át követő napokban egy salgótarjáni üdülő övezetben lévő ingatlan kerítésén bemászott, majd a ház ablakát befeszítette. A férfi az épület beltéri ajtaját, több berendezési tárgyat megrongált és különféle réz fogantyúkat, zsanérokat, mennyezeti réz lámpákat, fali lámpákat, csaptelepeket, fémkorlátokat és egyéb fémtárgyat tulajdonított el.
A rendőrök a 45 éves férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
