Városlista
2024. június 2, vasárnap - Anita, Kármen

Hírek

2014. Április 02. 13:30, szerda | Helyi
Forrás: infonograd

Bencsikék fővárosi asztalitenisz sikere

Bencsikék fővárosi asztalitenisz sikere

A fővárosban rerndezték meg a III. PPH Kupát, melyen a Pásztói Asztalitenisz Klubot Bencsik Imre elnök, és fia, Bencsik Gergely képviselte.

A kupaversenyen Bencsik Gergely elsőként az I. kategóriában indult, ahol a csoportküzdelmek után két győzelem és egy vereség után a második helyen jutott fel a 32-es főtáblára. A 16 közé igen csak meg kellett izzadnia, de végül öt játszma után (3:2) továbbjutott. Ezt követően egy sima( 3:0) győzelem következett és a pásztói fiú már a legjobb nyolc között találta magát. Innentől Gergely egészen a döntőig menetelt, ahol újra a csoporttársával találkozott, akitől kikapott a selejtezők során. Szoros küzdelem alakult ki a két játékos között miközben látványos labdamenetekkel szórakoztatták a közönséget. Bencsik Gergely nagy csatában nyert (3:1), így az első helyen végzett.

A páros küzdelemben az apa-fia páros remekül kezdett. Első mérkőzésüket magabiztosan nyerték meg 3:0-ra. A következő mérkőzést egy nagyon motivált pár ellen játszották, akik nem adták könnyen magukat. Az eredmény ugyan 3:0 lett Bencsikék javára, de koránt sem volt könnyű ez a győzelem. A negyeddöntőben már nem ők számítottak esélyesnek, de a papírformát felborítva meglepetés győzelmet szerezve 3:1 arányban nyertek. Ezt követően az elődöntőben sima 3:0-s vereséget szenvedtek a későbbi győztestől. Harmadik helyezésük így is elismerésre méltó.
A II. kategória küzdelmeiben mindkét Bencsik asztalhoz állt. Gergely csak úgy, mint az előző kategóriában 2 győzelem és 1 vereség után megint a 2. helyen jutott tovább a csoportjából. Bencsik Imre már nem volt ilyen szerencsés, neki csak 1 győzelem jött össze, így a csoportjában a 3. helyen végzett, és számára a vigaszág maradt. Bencsik Gergely a főtáblán magabiztosan (3:0) nyert. Az elődöntőben 1:1-nél 22:20-ra nyerte meg a harmadik szettet, ezzel padlóra küldte ellenfelét, aki az utolsó szettet simán elbukta, így 3:1-es győzelemmel zárult a találkozó. A döntőben Gergely nem tudta a papírformát felborítani, így 3:0-s vereség lett a vége, ezzel ebben a kategóriában ezüstérmet szerezte meg. Bencsik Imre a vigaszágon minden ellenfelét biztosan verve nyerte meg a versenyt.
Eredményes hét végét zárt a két Bencsik Budapesten ahol végül 2 arany, 1 ezüst és 1 páros bronz lett a mérlegük.
Bencsik Gergely: „Fantasztikus hétvége volt. Örülök neki, hogy ismét sikerült nyernem egy versenyt és, hogy a többi számban is felállhattam a dobogóra. Külön öröm az, hogy édesapámmal bronzérmet nyertünk párosban, ami ráadásul meglepetés volt.”
Eredmények: I .kategória: 1. Bencsik G. 2. Bedő B. 3. Szétag A. 3. Dobrádi A.
II. kategória: 1. Sélley T. 2. Bencsik G. 3. Tóth T. 3. Graur Z.
II. kategória „Vigasz” 1. Bencsik I. 2. Szőke F.3. Koppány Gy. 3. Éll J.
Páros: 1. Dudás J. – Fail Gy. 2. Bencsik I. – Bencsik G. 3. Koppány Gy. – Szabó M. 3. Graur Z. – Kellner A.

Forrás: nogradsport.wordpress.com

InfoBlogok
Olvasósarok - Szuperinfó

Címkék: asztalitenisz

Ezek érdekelhetnek még

2024. Június 01. 10:15, szombat | Helyi

Veterán járművek bemutatója is lesz a Volánbusz-retrónapon.

Veterán járművek bemutatójával és különleges programokkal várják az érdeklődőket a Volánbusz-retrónapon, június 8-án Hatvanban, a Bercsényi út 82. alatti telephelyen

2024. Június 01. 10:10, szombat | Helyi

Szijjártó Péter: a TDK 26 milliárd forintos beruházása 250 új munkahelyet hoz létre Szombathelyen.

A japán TDK 26 milliárd forintos beruházása 250 új munkahelyet hozhat létre Szombathelyen, ráadásul a fejlesztésnek nem csak helyi, és nem is csak magyar, hanem komoly nemzetközi jelentősége is van

2024. Június 01. 09:21, szombat | Helyi

AM: a tartósan vízhiányos időszakban vízjogi engedély nélkül is lehet öntözni.

Az Agrárminisztérium (AM) támogatta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezését, melynek nyomán a Belügyminisztérium 2024. május 24-i kezdettel.

2024. Június 01. 09:16, szombat | Helyi

Karinthy Ferenc

103 éve, 1921. 06. 02-án született Karinthy Ferenc, Kossuth-díjas író, drámaíró, dramaturg. Édesapja Karinthy Frigyes, fia Karinthy Márton író.