Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. Március 11. 13:30, kedd | Helyi
Forrás: infonograd

Bányakaszinóból látogatóközpont

Bányakaszinóból látogatóközpont

Virágkorát a nógrádi bányászat idején élte Salgóbánya, ennek egyik emléke itt az 1900-as évek elején épült művelődési ház és kaszinó.

A bányászat megszűntével az állapota leromlott, és bár történtek próbálkozások a hasznosítására, a romjaiban is szép épületegyüttes csak most újulhat meg: a Novohrad-Nógrád Geopark látogatóközpontja lesz, benne egy Zenthe Ferenc emlékszobával.

Aki a Medves-fennsíkra Salgóbánya felé indul, vagy a salgói várat innen közelíti, annak feltűnik a romjaiban is szemcsapdaként érdekes bányakaszinó. Érdekes, hogy a tavalyi Medvesi Fotós Maraton résztvevői nem fotózták az épületegyüttest. Igaz, akkor elsősorban természetfotózásra hívták ide az ország minden tájáról az érdeklődőket. De mint azt Drexler Szilárdtól, a program ötletgazdájától és egyik főszervezőjétől megtudtuk, a geopark idei fotós programján már romantikus romokat is megvilágítanak, s ilyesmiket is érdemes lesz majd ezen a vidéken lencsevégre kapni.

A salgóbányai kaszinó, illetve a később a szomszédságába épített művelődési ház régi bálokkal, színházi estekkel sokakban ébreszt régi emlékeket. Ezt idézte fel Selmeci Sándor, a felújítást elnyerő vállalkozás ügyvezetője és Székyné Sztrémi Melinda polgármester is a munkaterület átadásán, felhívva a figyelmet arra, hogy a helyi műemléknek is tekinthető épület tervezője, építtetője nem más volt, mint Zenthe Ferenc édesapja, aki bányamérnökként dolgozott itt. Imádta a mozit, a bányaöltözőben előszeretettel vetített némafilmeket a munkásainak, és ő álmodta meg a vetítőtermet, ami aztán báloknak is otthont adott.
Kisgyermekként a később kollégái által csak "Finci"-ként emlegetett Zenthe Ferenc, a közönség által pedig a nemzet színészeként tisztelt művész is sokat megfordult az épületben, melyet minden funkcióváltás alkalmával kisebb-nagyobb mértékben átalakítottak. Miután a salgóbányai széntelep kitermelésével felhagytak, az épület egészét átfogó felújítás nem történt, sőt több esetben olyan szakszerűtlen építészeti beavatkozások történtek itt, amelyek a több mint tíz éve lakatlan épületegyüttes sorsát mára úgy tűnt, megpecsételték.

Bár Salgótarján településrendezési tervében rögzítették az épület helyi védetté nyilvánítását, valódi megoldást csak a megfelelő funkció megtalálása hozhatott: most egy kiemelt turisztikai projekt részeként a Novohrad-Nógrád Geopark látogatóközpontjává alakítják át, a teljes felújítással szeptemberben végeznek. Lóska János, a geopark elnöke a hirado.hu-nak elmondta: élményturizmust szorgalmaznak, így az épületben minden olyan kölcsönözhető túraeszköz és a turistákat kiszolgáló infrastruktúra megtalálható, amely eddig nem volt elérhető Salgó várának környékén. A geoparki látogatóközpontban interaktív kiállítóterek és hagyományos tárlatok is helyet kapnak majd, továbbá Zenthe Ferenc Emlékszobával is gazdagodik a városrész.

A projektnek szintén részét képezik a majdan itt kölcsönözhető eszközök beszerzései, melynek eredményeképpen a környékbeli szállásokra érkező turisták helyben tudnak majd például kerékpárokat kölcsönözni. Az épület tornyát pedig kilátóvá alakítják, amelyben észak-magyarországi várakat bemutató információkat is megtalálnak majd az érdeklődők.

Kép és szöveg: Tarnóczi László - Forrás: hirado.hu

Programok Nógrád megyében

Címkék: kaszinó

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.