Hírek
2018. Január 08. 11:05, hétfő |
Helyi
Forrás: police
Baleset összesítő Nógrád megyéből
Az elmúlt 24 órában két kerékpáros sérült meg balesetben.
Salgótarján belterületén közlekedett 2018. január 7-én 11 óra 20 perckor egy férfi kerékpárjával, amikor egy, az úttesten álló személygépkocsi bal oldalába hajtott. A baleset következtében a biciklis könnyű sérülést szenvedett.
Egy férfi közlekedett 18 óra körül kerékpárjával, amikor eddig tisztázatlan körülmények között Mohorán, a Mikszáth úton a menetiránya szerinti bal oldalon lévő betonhídnak ütközött. A balesetben a kerékpáros súlyos sérülést szenvedett.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában további egy anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Egy menetrendszerinti autóbusz közlekedett a 21-es számú főúton Salgótarjánból Hatvan irányába 11 óra 50 perc körül, amikor a tari elágazót elhagyva, egy erős jobbra ívelő kanyarnál a sofőr észlelte, hogy vele szemből közlekedő ismeretlen személygépkocsi áttért az autóbusz sávjába. A busz vezetője, hogy - az ütközést elkerülje - lehúzódott az úttest menetirány szerinti jobb szélére, ahol a kihelyezett terelő bójáknak ütközött. A balesetben személyi sérülés nem történt.
Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy vezessenek KRESZ szabályait betartva, óvatosan és körültekintően!
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
