Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. November 04. 12:00, kedd | Helyi
Forrás: infonograd

Balassagyarmati futó sikerek

Balassagyarmati futó sikerek

Ebben az évben rövidített útvonalon rendezték meg a szokásos október végi Szupermaratont.

Három nap alatt Győrtől Budapestig futott a mezőny. Az első nap Tatáig (61 km), a második nap Budakesziig (60 km), az utolsó nap pedig mindenkire egy félmaraton várt, összesen 142 kilométert teljesítettek a csapatok, illetve az egyéni indulók.
Az idén is elindult a balassagyarmati szenior csapat, ezúttal „Pár Pici Palóc Pata Natur Arkánum” néven, a BADISZVSE és a Kiss Árpád VDSE versenyzőivel, valamint egyéniben indult Tresó Gábor (Kiss Árpád). Az első és a harmadik napon jó időben futhattak, a második nap viszont rettentő időjárás fogadta az indulókat, zuhogó, hideg eső, hatalmas széllel.
Összességében elmondható, hogy a nógrádi csapat és Tresó Gábor is nagy sikert aratott. Utóbbi egyéniben a harmadik helyen végzett 11;42:59 órás idővel (összesen harmincan teljesítették a szupermaratont), az első naptól tartotta ezt a helyezését. Teljesítményével kicsit meg is lepte a szervezőket.
A csapat a kategóriájában (275 év felett) megismételte két évvel ezelőtti eredményét, azaz első lett, ezúttal 20;32:27 órás idővel. A csapat tagjai (Kovács József, Medvácz Lajos, Molnár József, Sztancsik József, Zolnyánszki Zsolt) egytől egyig kitettek magukért, és ezúton is köszönik a támogatóik segítségét, akik nélkül nem tudták volna elérni ezt a sikert (Natur Arkanum, Halas Csaba, Kincső Humán Szolgáltató, Művelődési Ház Balassagyarmat, Ipoly TV).
A szervezők ígérete szerint a jövő évi jubileumi, huszonötödik ultramaratoni versenyt a klasszikus útvonalon, Bécs-Sopron-Győr-Tata-Budapest érintésével, ötnapos versenyként rendezik meg.
Képünk illuszstráció.

Forrás: nogradsport.wordpress.com

Vissza a kezdőlapra

Címkék: maraton

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.