Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2013. Május 07. 12:00, kedd | Helyi
Forrás: infonograd

Bajnoki címért játszhatnak a salgótarjáni kosarasok

Bajnoki címért játszhatnak a salgótarjáni kosarasok

Salgótarján – Kecskemét döntő lesz az NB I/B-s férfi kosárlabda-bajnokságban, miután mindkét együttes győzött az utolsó fordulóban.

A KTE Duna Aszfalt az MTK Törökbálint otthonában nyert 93-72-re, így százszázalékos teljesítménnyel jutott a fináléba, míg a Konecranes-Salgótarjáni KSE a Testnevelési Főiskola ellen diadalmaskodott 82-78-ra, szintén idegenben. Az NB I/B keresztjátékának utolsó fordulójában a Salgótarjánt sújtó pontlevonás után már csak az volt nyitott kérdés, hogy melyik együttes lesz a döntőben a Kecskemét ellenfele. Az már korábban biztos volt, hogy a lila-fehérek ott lesznek a fináléban, amely az élvonalbeli tagságról dönt, ám Salgótarján és az MTK Törökbálint még versenyt futott a második helyért. A SESÉ-nek egyébként már a Kecskemét győzelme is elég lett volna, ám Surmannék is hozták a kötelezőt. Persze ezúttal is megnehezítette saját magának a mérkőzést a tarjáni gárda, az első tíz perc után a házigazdák 26-19-re vezettek. Félidőben 44-37-re vezettek a házigazdák, és az utolsó játékrész előtt is maradt még négy po ntjuk az előnyből. Az utolsó tíz percet 26-18-ra nyerték Hartvichék, így alakult ki a 82-78-as végeredmény. A felsőházi rájátszás záró körének további eredményei: Eger – Bonyhád 69–70, és Bajai Bácska – MAFC 79–96.

Forrás: radiofocus.hu

Címkék: SKSE

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.