Hírek
2020. Július 02. 10:24, csütörtök |
Helyi
Forrás: police
Az „Iskola Rendőre” program nyári tábora
Több éves hagyományra tekint vissza a rendőrségi tábor Nógrád megyében.
A tábort idén a 2019/2020-as tanév záró rendezvényeként „Az iskola rendőre” program keretén belül 2020. június 29. és július 3. között a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság rendezi meg. A Tarjáni Gyermektáborban – bentlakásos és napközis jelleggel – 53 gyermek kapott lehetőséget az izgalmas programokon való részvételhez.
A rendezvényt 2020. június 29-én Zahorecz Sándor rendőr alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese nyitotta meg, majd Berta Szabolcs rendőr alezredes, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság kapitányságvezető-helyettese köszöntötte a fiatalokat.
A tábor idei programjai között a rendőrség munkája, valamint a bűn- és baleset-megelőzési ismeretek mellett a felelős állattartás témája is kiemelt szerepet kap. A diákok csapatépítő tréningeken, akadály- és sportversenyen, érdekes előadásokon vehetnek részt, valamint a Jászberényi Állat- és Növénykertbe is ellátogatnak majd.
A programok és a foglalkozások célja - a felszabadult szórakozás és ismeretszerzés mellett - a helyes viselkedésmódra nevelés, a tolerancia erősítése, és közlekedési ismeretük bővítése volt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
