Hírek
2014. Március 30. 20:47, vasárnap |
Helyi
Forrás: infonograd
Az ellenzéki összefogás jelöltje győzött a salgótarjáni időközi választáson
Fekete Tamást (Magyar Szocialista Párt, Együtt - A Korszakváltók Pártja, Demokratikus Koalíció, Párbeszéd Magyarországért Párt, Magyar Liberális Párt) választották önkormányzati képviselőnek a forgáchi városrészen.
A választási eljárási törvény értelmében az önkormányzati választás évében április 1-jéig lehet időközi választást tartani, és mivel Magyarországon hagyományosan vasárnap tartják a választásokat, ezért erre március 30-a volt az utolsó lehetőség.
Öten indultak az időközi önkormányzati választáson március 30-án Salgótarjánban. A szavazáson a forgáchi városrész tavaly december 18-án elhunyt önkormányzati képviselőjének, Ispán Andrásnak (Fidesz-KDNP) a megüresedett helyére választottak képviselőt.
A mandátumért Szabó Csaba (független), Bánházi György (Magyar Munkáspárt), Tóth Tamás (független), Fekete Tamás (Magyar Szocialista Párt, Együtt - A Korszakváltók Pártja, Demokratikus Koalíció, Párbeszéd Magyarországért Párt, Magyar Liberális Párt), valamint Klenóczky Sándor (független) indult.
A szavazatok összeszámlálása után eldőlt, hogy a legtöbb szavazatot kapott Fekete Tamás lett a forgácsi városrész önkormányzati képviselője.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 19:10, péntek | Helyi
Gundel legendája - a történet röviden...
Gundel előtt is volt magyar vendéglátás, voltak vendéglők. Egyrészt rendszerezetlen receptgyűjteményekből főztek, másrészt a bécsi vendéglátás igénytelen klónjai voltak. Gundel Károly vendéglátós, ahogy magát nevezte,
2024. Szeptember 20. 11:20, péntek | Helyi
Az autósport legendája, Ferjáncz Attila
A magyar autósport legnagyobb legendájára, Örökös Magyar Bajnokára emlékezünk.
2024. Szeptember 19. 20:39, csütörtök | Helyi
Mit mesélnek rólunk az elemek? TŰZ, FÖLD, LEVEGŐ, VÍZ
Nagy segítség lehet saját működésünk megértésében, ha tudjuk, hogy mely elemek dominálnak személyiségünkben.
2024. Szeptember 19. 19:45, csütörtök | Helyi
Tamási Áron - Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne
A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja. Sírkövét Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor erdélyi szobrászok alkották. A kövön ez a felirat olvasható: