A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) az ősz folyamán több bejelentés is érkezett itthon maradt fehér gólyákról. Legutóbb Páty és Tárnok térségéből, ahol október elején észlelték először a madarat. A gólya rendszeresen bogarászik a sportpálya gyepén, de a kertekbe is beszáll, illetve egy árokásó gépet is követett és a kitermelt földből szedegette össze a férgeket.
Az elmúlt években mind gyakoribbá váló fehérgólya-áttelelések (lásd a csatolt táblázatot) hátterében alapvetően nem egészségügyi okok állnak. Az információk is szinte mindig tökéletesen röpképes madarakról szólnak, ezek a madarak nem szorulnak mentésre!
A viselkedés magyarázata az lehet, hogy az áttelelő madár kevésbé kockázatosnak érzi az itthon maradást, mint az oda-vissza akár 20.000 km-es, hosszú távú vonulást. Ez a próbálkozás alapvető alkalmazkodási, evolúciós stratégia. Mindig vannak az átlagostól eltérő viselkedésű egyedek. Ezek többnyire évezredeken, évmilliókon keresztül el is pusztulnak, de ha változik a környezet (mint napjainkban a klímaváltozás hatására), akkor életben maradnak, szaporodni tudnak és utódaiknak is átadják immáron egyre sikeresebb viselkedési (és akár testi) sajátosságaikat.
A fehér gólyák rendkívül változatos táplálkozású madarak, elsősorban rovarokat esznek, de férgeket, pajorokat, halakat, kétéltűeket, kígyókat, békákat, kisrágcsálókat, a talajon talált énekesmadár-tojásokat és -fiókákat is fogyasztanak. Ezért amikor a vizek befagynak és a rovarok sem mozognak, az áttelelő példányok hónapokig a téli álmot nem alvó egereken, pockokon élnek, melyekre a szántókon, gyepeken vadásznak.
A tarlókon, belterületi füves területeken, parkolóban sétálgató gólyák egészségi állapotáról a legegyértelműbb visszajelzést a röpképesség vagy ennek hiánya ad. Ez úgy ellenőrizhető, ha a madár felé indulva felrepülésre késztetjük. Amennyiben a gólya tud repülni (ezt jelzi, ha a madarat a tetőgerinc, a kémény vagy a fészek magasában állva látjuk), akkor minden rendben van és az állat nem szorul mentésre. Az áttelelő gólyák azért láthatóak gyakran a kéményeken állva, mert az innen felszálló meleg levegő – különösen éjjel – remek melegedőhely számukra.
Az itthon maradó fehér gólyák között egyre több a „veterán”, azaz az olyan madár, amely sikeresen túlélt legalább egy áttelelést. Ez azért fontos, mert az ilyen madarak sikeres és egyre finomodó túlélési stratégia birtokában vágnak bele a következő telelési kalandba.
Az itthon maradt gólyák etetéssel segíthetőek is, sőt, sok madár már számít is erre a korábban megtapasztalt segítségre. Az áttelelő gólyák napi eleségigénye sok mindentől függ. Ezek között a legfontosabb az adott példány egészségi állapota és kondíciója. Egy legyengült, éhező egyed akár két-háromszor annyit is ehet, mint egy napok-hetek óta folyamatosan eleget táplálkozó, megfelelő tartalékokkal rendelkező állat, mely akár egy-két napnyi éhezést is kibír. A megfelelő kondícióhoz szükséges táplálékellátottságot, és a napi táplálékigényt télen elsősorban az időjárás befolyásolja. Ha nappal is tartósak a kemény fagyok, illetve ha napokon, heteken keresztül vastag hótakaró borítja a földeket, akkor több ennivalót kell adnunk nekik. Ha azonban enyhül az idő: sokat süt a nap, nincs hó és a vizek sem fagynak be, akkor a madarak több pockot és egeret (esetleg halat) tudnak fogni, ezért akár jelentősen kevesebb "rásegítésre" van szükségük vagy teljesen el is maradhatnak az etetőhelyről.
A madarak aktuális táplálékigényét az jelzi legjobban, hogy a felkínált mennyiség elfogy-e vagy sem. Ha mindent megesznek, akkor érdemes többet adni nekik, ha pedig több napon keresztül meghagynak ebből, akkor csökkenthetjük is az adagot. Ebből következően az alábbi mennyiségi adatok iránymutató jellegűek, ennél többet is igényelhetnek vagy kevesebb is elegendő lehet:
3–5 db tenyérnyi keszeg,
vagy egy nagy marék marhahús nyesedék,
vagy 5–15 egér,
vagy 1–3 süldő patkány,
vagy 5–15 naposcsibe, naposkacsa.