Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2015. Február 02. 10:00, hétfő | Helyi
Forrás: infonograd

Áthegesztette az alvázszámot

Áthegesztette az alvázszámot

Az eljárást a szendehelyi férfi ellen vádemelés javaslatával zárták le a rétsági nyomozók.

A bejelentés 2014. július 1-jén érkezett a rendőrségre, miszerint egytelephelyen egy személygépkocsin végeztek eredetiség vizsgálatot, éseközben észlelték, hogy annak alvázszámát megváltoztatták. Az eljárássorán a nyomozók megállapították, hogy a gépjármű hatósági jelzését akorábbi tulajdonosa változtatta meg. A 39 éves szendehelyi férfikihallgatásakor elmondta, hogy a külföldről behozott gépjármű iratai
elvesztek, ezért interneten keresett egy megegyező típusú, olcsón eladó,baleset során összetört személygépkocsit, melyet megvásárolt. Majd azígy megvásárolt gépjármű egyedi azonosító jelét áthegesztette akülföldön megvásárolt személygépkocsiba. Ezt később értékesítette,de a vevőnek semmit nem mondott a cselekményéről.

A Rétsági Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egyedi azonosító jellelvisszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. F. 39éves szendehelyi lakossal szemben folytatott eljárást befejezte, azügy iratait a Balassagyarmati Járási Ügyészségnek vádemelésijavaslattal megküldte.

Képünk illusztráció.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.