Hírek
2013. November 23. 15:30, szombat |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Átadták a járásbíróság felújított épületét Salgótarjánban
Csaknem hatszázmillió forintos beruházás eredményeként megújult a Salgótarjáni Járásbíróság.
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a pénteki átadón azt mondta, hogy a magyar igazságügy a hagyományokra építve, de a modern kor követelményeinek megfelelően igyekszik dolgozni.
Handó Tünde hozzátette: az ítélkezési gyakorlat a polgári értékrend egyfajta iránymutatója, ezért is fontos, hogy a bíróságok magas színvonalon végezzék munkájukat.
Elmondta, hogy a hazai igazságszolgáltatás 189 épülettel rendelkezik, ezek közül 157 szolgál az ítélkezés helyszínéül. Több felújításra szorul közülük, 75 pedig műemléki védelem alatt áll.
A korszerű épületek kialakítása az ügyfelek kiszolgálásában játszik fontos szerepet, hiszen az igazságszolgáltatással éppen a járásbíróságokon találkozik először az állampolgár - fejtette ki az elnök.
Benkó Anna, a Balassagyarmati Törvényszék elnöke elmondta, hogy a Salgótarjáni Járásbíróság 1926-27-ben épült, azóta jelentősebb felújítás nem történt itt. A nemrég befejeződött renoválás és átalakítás során beépítették a tetőteret, az alagsorban pedig, a megfelelő épületszerkezeti megerősítés után, az irattár, valamint az őrizetes várószobája kapott helyet.
Ismertette: hat tárgyalótermet, 11 bírói szobát, titkári, fogalmazói helyiségeket alakítottak ki, négy szinten, 1771 négyzetméteren, csaknem hatszázmilliós költségvetéssel. Emellett az épület új bútorzatot kapott, megtörtént a számítógéppark cseréje is.
Darák Péter, a Kúria elnöke a szép és nyugodt környezet fontosságát hangsúlyozta. Azon a véleményen volt, hogy a bírói karrier első állomása, a gyakorlat és a tapasztalat megszerzésének fő helyszíne a járásbíróság. Kiemelte, hogy a Salgótarjáni Járásbíróság felújításakor gondot fordítottak az esélyegyenlőség biztosítására is: az épület kerekesszékkel is elérhetővé vált.
Felvételünkön Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke (j2), Darák Péter, a Kúria elnöke (b), Deák Tibor, a Salgótarjáni Járásbíróság elnöke (j) és Benkó Anna, a Balassagyarmati Törvényszék elnöke (b2) az épület jelképes kulcsával a Salgótarjáni Járásbíróság felújított épületének átadási ünnepségén 2013. november 22-én.
MTI-fotó: Komka Péter
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
