Hírek
2012. December 13. 12:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Ár- és belvízvédelmi beruházás kezdődik Szurdokpüspökiben
Közel százmillió forint értékű ár- és belvízvédelmi munkák kezdődnek a Nógrád megyei Szurdokpüspökiben.
A település azért pályázott a kármegelőző beruházásra, mert az utóbbi három évben hetekre megnehezítették az áradások a falu életét - közölte az önkormányzat szerdán az MTI-vel.
Az önkormányzat 95 százalékos arányú, 90,4 millió forint összegű támogatást nyert az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) pályázatán. Ebből a pénzből építik ki a vasút menti árkokat, elvégzik a külterületi árkok rekonstrukcióját, megújul továbbá két, a vizet a Zagyva folyóba levezető árok is.
A közlés szerint a több mint 95 millió forintos beruházás 2013 tavaszán kezdődik és 2014 őszére fejeződik be.
Szurdokpüspökiben a múlt évben, szintén ÉMOP pályázaton elnyert 16 millió forintból már elvégezték a Dolinka patak meder-rekonstrukcióját.
A Nógrád megyei faluban 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben nagy területeket öntöttek el az ár- és belvizek, hetekre megnehezítették, illetve lehetetlenné tették egyes ingatlanok megközelítését.
Képünk illusztráció.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
