Hírek
2012. Szeptember 20. 14:05, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Alapításuk 85. évfordulóját ünneplik a ferences szegénygondozó nővérek
A szerzetes közösség Szécsényben is jelen van.
Öt fiatal lány a ferences világi rend (egykori nevén harmadrend) tagjaként 1927. szeptember 14-én Mátraverebély–Szentkúton "ünnepélyesen felajánlotta életét Istennek és Szűz Máriának" a legszegényebbek szolgálatára, Oslay Oswald ferences tartományfőnök útmutatásai szerint. A kezdeményezést támogatta Szmrecsányi Lajos egri érsek.
Megjegyezték, Oslay Oswald dolgozta ki az úgynevezett egri normát, amelynek lényege, hogy az állam, illetve a helyi közigazgatás legszegényebbekről vezetett nyilvántartása alapján az adott település hölgytársadalma a tehetősebbektől havonta egyszer a szegények javára adományt gyűjt, míg a szegénygondozó nővérek ebből az összegből személyre szabottan segítik a rászorultakat azzal, amire valóban szükségük van.
Az egri norma annyira eredményes volt, hogy hamarosan az ország számos településén hasonló összefogás született, és a harmincas évek közepétől "magyar norma" néven az állam saját programjaként támogatta országszerte a szegénygondozásnak ezt a módját - mutattak rá.
A szegénygondozó nővérek felkarolták a koldusokat, hajléktalanokat, öregeket és mindazokat, akiknek senkijük sem volt, és biciklivel, illetve gyalog járták a településeket, miközben sok segítő csatlakozott hozzájuk. 1950-ben 42 közösségben 250 ferences szegénygondozó nővér tevékenykedett.
Szerzetesközösségüket 1950-ben betiltották, 1990-ban azonban újraalakultak, és azóta ismét jelen vannak Esztergomban, Siófokon, Szécsényben, valamint Nagyvenyimben, és ma is igyekeznek felkarolni a legkiszolgáltatottabbakat származásra, nemre, korra és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
