Hírek
2016. Március 04. 08:32, péntek |
Helyi
Forrás: police
A szépkorúak biztonságáért
Bűn- és balesetmegelőzési előadást tartottak a rendőrök a salgótarjáni idősek klubjában.
A láthatóság fontossága és az idősebb korosztályt veszélyeztető leggyakoribb bűncselekmények elkerülése volt a témája azoknak az előadásoknak, melyet a salgótarjáni Ezüstfenyő Idősek Otthonában tartottak a napokban a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai.
A közlekedésbiztonságról, azon belül a láthatósági eszközökről tartott előadáson Tamás-Kovács Andrea címzetes rendőr őrnagy kiemelte, hogy a láthatóság kérdésköre nem évszakfüggő, az év minden szakaszában fontos, hogy közlekedésünk során - gyalogosként, kerekesszékkel, vagy kerékpárral közlekedve – legyünk mindig jól láthatóak a közlekedés többi résztvevője számára is.
A hallgatóság részére – a láthatósági mellény mellett - bemutatásra kerültek olyan hétköznapi használati tárgyak - mint a láthatósági válltáska, vagy a fényvisszaverő karpánt - amik szintén elősegíthetik a közlekedők észlelését. A program fő célja a gyalogosok és a kerékpárosok védelme, a láthatóság elhanyagolásából adó balesetek megelőzése.
Bárnai Kinga címzetes rendőr őrnagy, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója prezentációjában a szép korúak leggyakoribb áldozattá válására okot adó bűncselekmények, ezen belül a zseblopások és a betörések, valamint a közelmúltban gyakran előforduló „unokázós” trükkös lopások megelőzésére hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy az idősek sérelmére elkövetett csalások és trükkös lopások elkövetői az emberi jóhiszeműségre építenek. A klub jelen lévő tagjai részletes tájékoztatást kaptak a különféle mechanikus és elektronikus vagyonvédelmi eszközökről, majd a bemutatott biztonsági eszközöket, és további szóróanyagokat vehettek át.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
