Hírek
2012. December 11. 07:00, kedd |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
A remények szerint 2014-ben teljes foglalkoztatottság lesz Salgótarjánban
Salgótarján 2,7 milliárd forintos hitelállományának átvállalásáról folytatott tárgyalást Orbán Viktor hétfőn a nógrádi megyeszékhelyen.
Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP) polgármester a kormányfővel közösen megtartott sajtótájékoztatón elmondta: munkahelyteremtésben, a vízdíj csökkentésében és a 21-es főút négysávosításában is segítséget kértek a miniszterelnöktől. Orbán Viktor hangsúlyozta: 2014-re el akarják érni a városban a teljes foglalkoztatást.
Salgótarján polgármestere elmondta: a város már a tanácsrendszerből adósságállománnyal lépett át az önkormányzatiságba. Az előző, szocialista városvezetés nagyon komoly hiteleket hagyott a városra, és a szocialista kormányok idején történt forráskivonás következtében működési hitel felvételére is rákényszerült az önkormányzat - tette hozzá.
Székyné Sztrémi Melinda hangsúlyozta: 2010 óta komoly elmozdulás történt a kormány segítségével, hiszen a város 1,1 milliárdos kormányzati támogatásban részesült és még 250 millió forintot kapott önhibáján kívül hátrányos helyzetű településként, azonban a helyi bevételek nem nőnek, így az önkormányzat saját erőből nem tudja kiváltani hiteleit.
2012 szeptemberében 2,7 milliárd forint volt Salgótarján hitelállománya.
A polgármester közlése szerint egy városlakóra 24 ezer forint iparűzési adó, ezzel szemben 70 ezer forint hitel jut, ezért abban bíznak, hogy az állam az adósság 70 százalékát átvállalja.
A polgármester más ügyekben is segítséget kért Orbán Viktor kormányfőtől. Mivel Salgótarján legnagyobb problémája a már 28 százalékos munkanélküliség, a közfoglalkoztatásban kért nagyobb lehetőséget, mondván, ennek hátterét a város a Start programon keresztül biztosítani tudja, és több ezer embernek is képes lenne munkát adni.
A nógrádi megyeszékhelyen 725 forint a lakossági ivóvíz köbmétere, ennek csökkentéséhez is kormányzati támogatásban bízik a városvezető, aki Becsó Zsolt (Fidesz) megyei közgyűlési elnökkel együtt azt is kérte, hogy minél előbb kezdődjön meg a 21-es főút négysávossá bővítésének konkrét kivitelezése.
Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta: a polgármesterrel nem kevesebbről állapodtak meg, mint hogy el akarják érni 2014-ben Salgótarjánban a teljes foglalkoztatást.
A magántőke nem lesz még ekkor abban az állapotban, hogy munkát tudjon adni mindenkinek, de a Start munkaprogram révén "olyan várost szeretnénk Salgótarjánból faragni, ahol csak azok élnek segélyből, akik nem akarnak dolgozni" - fogalmazott.
A miniszterelnök hozzátette: a kormány döntött a 21-es főút további négysávosításáról, a középső szakaszon 2014-ben megkezdődik az építkezés, mert az a cél, hogy ne legyen olyan megyeközpont, amelyet nem lehet elérni autópályán, és Salgótarján jelenleg ilyen.
A vízdíjat még az adósságrendezésnél is nehezebb kérdésnek nevezte Orbán Viktor, méltánytalanul magasaknak nevezve a salgótarjáni árak. Mint elmondta, munkacsoportot alakítottak Lázár János államtitkár vezetésével, a napokban esedékes államtitkári értekezleten "előveszik ezt a kérdést", és megoldást fognak találni arra, hogy érzékelhető mértékben csökkenjen a vízár Salgótarjánban.
Fotó: MTI
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
