Hírek
2014. Július 05. 15:00, szombat |
Helyi
Forrás: infonograd
A női foci anyagi támogatása megyei szinten a nullával egyenlő
A megyei női bajnokság első helyét bezsebelő Héhalom vezetőedzőjével, Farkas Ferenccel beszélgettünk.
- Gratulálok a bajnoki címhez és az ezzel együtt járó címvédéshez! Mindent összevetve Héhalom női labdarúgó csapata 47 pontot bezsebelve húzta be az első helyet. Hogyan értékeli a mögöttünk hagyott pontvadászatot?
- A csapat nevében is köszönöm az elismerő szavakat. Tavaly veretlenül lehettünk bajnokok, tudtuk, hogy nem lesz könnyű megismételni olyan kimagasló szereplést. Az őszi szezon végére volt egy kis hullámvölgyünk, de az is létszámhiányból adódott: a tavalyi csapatból hárman is anyukák lettek/lesznek. Őket nem sikerült zökkenőmentesen pótolni. A csapat tavaszi teljesítménye viszont önmagáért beszél. A 47 pontról csak annyit, hogy kereken 10 pontot sikerült elszórakoznunk a mérkőzéseken. Szerintem a 40x20-as pályához bőven elég lenne a 4+1-es létszám, Heves megyében keresztpályán 6+1 fő játszik.
- A másodjára kiírt Nógrád megyei kispályás női bajnokságban 2/2 tehát a hölgyek mérlege. Mi lehet a siker titka? Mi az a tényező, ami miatt az elmúlt két idényben senki sem tudta megelőzni az együttest?
- 11 éve vagyok a női csapattal, a mostani csapat nagy része kezdetek óta együtt van. Jó közösséget alkotnak, tudnak egymásért küzdeni. Egységesek vagyunk, próbálunk szervezetten a megbeszélt taktika szerint játszani(bár nem mindig sikerül) és ezen a szinten a megye legjobb játékosállománya is a miénk.
- Kik azok, akiknek a teljesítménye külön is kiemelhető a mérkőzésen nyújtott teljesítmény alapján?
- Külön nem szeretnék kiemelni senkit, ez csapatjáték. Mindenki a képességei alapján próbálja kihozni magából a maximumot.
- Több női csapat edzőjétől is hallhattuk már, hogy a hölgyek felkészítése másabb és nehezebb jellegű munkát igényel, mint a férfiak esetében. Ön, hogy látja ezt a kérdést? Milyen differenciákat tudna megemlíteni?
- Sajnos munkahelyi és egyéb elfoglaltság miatt már alig tudunk edzeni, viszont sokkal jobb velük az edzés, fogékonyabbak, alázatosabbak a foci iránt, mint a fiúk.
- Ön szerint mi lehet a női foci hosszabb távú célja és sorsa Nógrád megyében? Miben kellene felzárkózni az előrébb járó régiókhoz?
- Fejlődés, előrelépés, más nem lehet a cél a megye női labdarúgásában, komolyabb, szervezettebb bajnokságok, akár keresztpályás vagy nagypályás bajnokság, kispályásban futsal. Azért indultunk el a Heves megyei keresztpályás bajnokságban, mert a csapatnak szüksége volt már valami újdonságra, hasznunkra is vált, szerintem kellett a fejlődésünkhöz. Az én szememben ott is mi vagyunk a bajnokok (de erről kár beszélni). A női foci anyagi támogatása megyei szinten a nullával egyenlő.
Forrás: nogradifoci.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
