Városlista
2026. május 3, vasárnap - Tímea

Hírek

2016. December 19. 10:00, hétfő | Helyi
Forrás: 3100.hu

A Mátrában eltévedt házaspárt mentettek a bátonyterenyei rendőrök

A Mátrában eltévedt házaspárt mentettek a bátonyterenyei rendőrök

A rendőrségtől szombaton délután telefonon kért segítséget egy 26 éves nő, aki elmondta, hogy férjével a Mátrában túráztak, azonban letértek a kijelölt turistaútvonalról és eltévedtek.

A bejelentő elmondása szerint 9 óra körül Mátraszentistvánról indultak el kirándulni, de már nem tudják megállapítani, pontosan merre tartózkodnak. Azt tudni lehetett, hogy ruházatuk megfelelő, azonban meleg védőital és élelem ekkor – öt órányi túzásás után – már nem volt náluk.

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság járőrei a téli hidegre való tekintettel haladéktalanul a bajba jutott házaspár keresésére indultak. A rendőrök helyismeretének köszönhetően sikeresen behatárolták a bejelentők tartózkodási helyét és Bátonyterenye-Szorospatak közelében, egy órán belül, még éppen sötétedős előtt, sértetlenül megtalálták őket.

A rendőrök az átfázott és kimerült Hajdú-Bihar megyei nőt és férjét szolgálati gépjárművel visszaszállították a mátraszentistváni sípályánál leparkolt gépkocsijukhoz – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Címkék: keresés, mátra

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.