Városlista
2025. június 18, szerda - Levente

Hírek

2014. Január 24. 15:00, péntek | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

A földrengés miatt nem volt nyitva ezen a héten a cserhátsurányi óvoda

Ezen a héten zárva volt a cserhátsurányi óvoda, az intézményen a vasárnapi földrengés miatt végeznek helyreállítási munkákat.

Szántó József, a község polgármestere elmondta: a szakértői vélemény szerint nincsenek komoly statikai problémák, a héten végeznek a helyreállítással. A cserhátsurányi óvoda épületén repedések jelentek meg a belső homlokzaton, vakolatomlás történt, téglák mozdultak el. Az óvodát hétfőn már nem nyitották ki, keddtől a szomszédos iskolában tartották a foglalkozásokat, ahová átszállították az óvoda bútorait is.
A Cserhátsuránytól hét kilométerre lévő Mohorán három önkormányzati épületben keletkeztek károk: az óvodáról tetőcserepek estek le, a polgármesteri hivatalban és az orvosi rendelőben pedig falak és a mennyezet repedezett meg.
Fridrich Béla polgármester az MTI-nek elmondta, hogy a károk egyik helyen sem akadályozzák a napi munkavégzést. Látható, vékony repedések keletkeztek a falakon, de a legtöbb nem szélesebb egy milliméternél - tette hozzá.
Január 19-én 6 kilométeres mélységben a Richster-skála szerinti 4,4-es földrengést, majd 3,4-es utórengést érzékeltek Cserhátsurány térségében, amelyet az obszervatórium adatai szerint több mint 110 településen éreztek. A vasárnapi földrengésben senki sem sérült meg, 14 településen keletkeztek kisebb károk.
A szakemberek akkor jelezték, hogy utórengésekre is számítani lehet. Kedden és szerdán több utórengés volt.

MTI-fotó: Komka Péter

Programok

Címkék: földrengés

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 24. 07:28, szombat | Helyi

Az özvegyi nyugdíjra vonatkozó változás

Jövőre változás jön: ki örülhet neki, ki kevésbé. A jövő évi állami költségvetést megalapozó törvényjavaslat több, az özvegyi nyugdíjra vonatkozó változást

2025. Május 24. 07:23, szombat | Helyi

Pert vesztett az ellenzéki párt, tényleg odagurult a dollár

Pert vesztett a Jobbik, tiltott támogatást kaptak külföldről. A Magyar Nemzet arról ír, a Fővárosi Törvényszék újabb ítéletében mondta ki,

2025. Május 17. 12:23, szombat | Helyi

Milyen lesz a világunk 10-20 év múlva?

Elgondolkodtatok már azon, hogy milyen lesz a világunk 10-20 év múlva? A felhőknél is magasabb toronyépületek, a szélnél gyorsabban száguldó vonatok és olyan

2025. Május 10. 08:22, szombat | Helyi

ÖRÖKSÉGÜL - A közelmúlt történelmének egy-egy szelete

Örökségül – üzenet utódaimnak nemzetről, hazáról című film. A közelmúlt történelmének egy-egy szelete.