Hírek
2023. Július 08. 20:00, szombat |
Belföld
Forrás: KOVÁCS BODOR SÁNDOR/web/Zsuffa Csaba
A fények festője - Iványi Ödön portré
Iványi Ödön festőművész (1918 - 1985)
Iványi Ödön festőművész 1918. november 12-én született Leszenyén és 1985. június 8-án hunyt el Salgótarjánban.
Rudnay Gyula tanítványaként korai olajfestményeit a föld színei, sötétebb tónusok jellemezték. Az 1960-as, 70-es évek fordulójától vált kedvelt kifejező eszközévé az akvarell.
Kései tájképeit tisztaság, fényben oldott színek jellemzik. Jelentős akvarellistaként számos országos és regionális tárlat résztvevője volt.
1954-ben költözött Salgótarjánba. A városunkban töltött harminc év alatt a művészi munkássága mellett tevékenyen részt vett a város kulturális életében. Dolgozott a megyei könyvtár igazgatójaként, szerepet vállalt a Palócföld folyóirat létrehozásában, tanított a Madách Imre Gimnáziumban.
Fontos feladatának tekintette az amatőr képzőművészeti mozgalom szervezését és irányítását. 1955-től a Salgótarjáni Úttörőházban vezetett képzőművészeti szakkört, 1964-től a Bányász Képzőművészeti Kör munkáját irányította, 1965-től a Megyei Képzőművészeti Stúdió munkáját szervezte, emellett alkotótábort is vezetett Szirákon.
Több alkalommal nyílt kiállítása a Műcsarnokban, Szécsényben, Makón, Salgótarjánban, Besztercebányán. 1970-ben Egerben a II. Országos Akvarell Biennálé első díját nyerte el.
1943-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványaként.
1970-ben a 2. Országos Akvarell Biennálén Egerben 1. díjat nyert.
A 40-es években mestere bajai művésztelepén dolgozott, később Salgótarjánban telepedett le. Állandó résztvevője volt az országos és a regionális tárlatoknak. Uralkodó témái a nógrádi táj. Elsősorban akvarellista volt.



Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
