Hírek
2014. Május 05. 11:48, hétfő |
Sport
Forrás: InfoVáros | Borbás Bálint
A 12 éves Kovács Bálint vezeti az Alpok-Adria Bajnokság összetettjét
Hihetetlen szenzációval indult az év az Alpok-Adria Bajnokság 125SP kategóriájában, hiszen az olasz, cseh, szlovák, szlovén, osztrák stb. versenyzőket felvonultató mezőnyben az első fordulót követően egy 12 éves magyar tehetség, Kovács Bálint vezeti az összetettet. A H-Moto Team ifjú reménysége Olaszországban egy 1. és egy 2. hellyel kezdte az évet.
Mindezt egy a lehető legbalszerencsésebben alakult időmérő edzés után érte el, amikor is az olaszországi Adria International Raceway-en uralkodó változékony időben rossz gumit választva csak a 6. helyet szerezte meg magának mindkét futam rajtrácsára. Bálint viszont mindig, minden versenyen úgy áll oda a rajthoz, hogy győzni akar, és a maximumot akarja kihozni magából és a motorjából, amit általában sikerül is megvalósítania.

5 éves korában kezdett el motorozni, és ez idáig minden bajnokságot megnyert, amiben elindult. Tavaly a MAMI-kupában lett bajnok, míg idén immár a H-Moto Team színeiben indul az Országos Nyílt Nemzetközi Gyorsasági-motoros Bajnokság, valamint az Alpok-Adria Bajnokság futamain, egy Aprilia RS 125 nyergében. A slovakiaringi OB-n egy bravúros 2. hellyel kezdte az évet a 125SP felnőtt kategóriájában, míg az elmúlt hétvégén tehát már az Alpok-Adria Bajnokság nyitófordulóján brillírozott.
A 6. helyről indulva szombaton meg sem állt a futamgyőzelemig, így a nap végén a tiszteletére a magyar himnusz is felcsendült, míg vasárnap a 2. helyen végzett a címvédő és most hazai pályán versenyző, nálánál jóval idősebb Danilo Di Giorgio mögött. A két erős versenyszereplés természetesen a bajnoki ponttáblázaton is megmutatkozik, amely jelenleg Kovács Bálint nevével kezdődik.
Szilner János, a pilóta edzője
„Nagyon jól sikerült a második verseny is, a második helyen zártunk!!! Bálint gyönyörű rajt után a harmadik helyen fordult, majd körről körre közelebb kerülve az előtte haladó versenyzőhöz, a verseny második felétől nyomás alá helyezte, és csak az alkalomra várt taktikusan. Végül a pálya legszűkebb kanyarjában kifékezte és megelőzte, a kigyorsítás pedig olyan jól sikerült, hogy azonnal ellépett tőle, úgyhogy nem volt kérdés a második hely sorsa. A végére 20 másodpercet adott a harmadik helyezettnek, és 6 másodperccel a tavalyi bajnok, most hazai pályán versenyző olasz Di Giorgio mögött ért célba. Az első versenyhétvége után Bálint vezeti az Alpok-Adria Bajnokság összesített pontversenyét a 125SP-ben, úgyhogy nagyon nagy az öröm, és az egész csapat hihetetlenül büszke rá.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe
A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.
