Hírek
2016. Október 13. 15:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: radiofocus
51,5 millió forint rendkívüli támogatás Salgótarjánnak
Döntött a Belügyminisztérium a helyi önkormányzatok rendkívüli szociális támogatásáról – Salgótarjánba mintegy 51,5 millió forint vissza nem térítendő összeg érkezik erre a célra.
A több mint ötvenmilliós támogatási összeg a teljes, országos keret nem egész hat százaléka, Mohács, Orosháza és Kaposvár után a negyedik legmagasabb összeg. Tavaly 7,7 millió forintot kapott ezen jogcímen a megyeszékhely önkormányzata. A kötelező ellátáson kívül a város önkormányzata a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások, valamint a gyógyszerkiadások viseléséhez nyújt települési támogatást, melynek fedezete elsősorban az iparűzési adóbevétel. Salgótarján városa azért nyújthatta be pályázatát a rendkívüli támogatásra a kormány felé, mert megfelel annak a kritériumnak, hogy egy lakosra jutó adóerő-képessége nem haladja meg a 32.000 forintot. Ez a megyeszékhely esetében 19.889 forint. Nógrád megyéből ugyanezen forrásból 2,2 millió forint érkezik Karancsságra, bő másfélmillió forint Szátokra és Nógrádmegyerbe, továbbá bő 1,1 millió forint Endrefalvára.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
