Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2020. Október 10. 05:00, szombat | Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti

Zárt kapuk mögött rendezik meg a Nemzeti Vágtát a Hősök terén

Zárt kapuk mögött rendezik meg a Nemzeti Vágtát a Hősök terén

Idén a Nemzeti Vágta is rendhagyó lesz, a versenyt a járványhelyzet miatt a szervezők közönség nélkül rendezik meg a hétvégén a Hősök terén.

Az eseményről ugyanakkor nem maradnak le a lovassportok iránt érdeklődők, a Duna televízió élő közvetítésben számol be a futamokról.

A koronavírus-járvány miatt idén nem lesznek lelátók, kizárólag a Hősök terén lesz az esemény, a szokásos pálya vonalvezetése mellett - mondta el Ladányi Kovács Zoltán, a Lovasshow kft. ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Hozzátette: idén 72 lovas fogja összemérni az erejét a Hősök terén. Szombaton lesznek az előfutamok, amelyekről a Duna televízió többször élőben is bejelentkezik.

Ladányi Kovács Zoltán szerint a sok esélyes miatt nagyon izgalmasnak ígérkezik a verseny: 12 olyan lovas van, aki bejuthat a középfutamokba, és mindössze csak öt mehet közülük a döntőbe.

Az eseményen lovas magasugrató országos rekordkísérlet is lesz. Ezenkívül lesz kocsitoló verseny is és fogatvágta, amelyen különleges régi szkíta harci szekeret mintázó kocsik indulnak - ismertette a programot Ladányi Kovács Zoltán.

Hozzátette: a Nemzeti Vágtán, amellyel a szervezők gróf Andrássy Gyula előtt tisztelegnek, idén is megrendezik a nagy népszerűségnek örvendő Kishuszár Vágtát, valamint a nemzetközi futam sem maradhat el, amelyet ezúttal Magyarországon élő külföldi lovasok részvételével rendeznek meg. A mezőnyben többek között Mexikó és India képviselője is rajthoz áll.

A kétnapos eseményt a www.mediaklikk.hu oldalon követhetik a nézők, ezenkívül a Duna televízió vasárnap 15.00-17.30-ig 2,5 órás élő közvetítésben számol be a döntőkről.

Címkék: Nemzeti Vágta

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 06:00, szerda | Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: akik a NATO-t háborúba akarják vonni, azok világháborút akarnak kirobbantani

Akik a NATO-t háborúba akarják vonni, azok világháborút akarnak kirobbantani - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a Magyar Atlanti Tanács (MAT) konferenciáján.

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.