A megyéről

Nógrád megye helye Magyarországon

Nógrád megye Magyarország északi részén helyezkedik el, kelet felõl Borsod - Abaúj - Zemplén, dél - kelet felõl Heves, dél - nyugat, nyugat felõl Pest megye, Északról pedig Szlovákia határolja. Megyeszékhelye és egyben legnagyobb lélekszámú települése: Salgótarján. Budapest és a megyeszékhely távolsága 110 kilométer, de a megye egyes déli részei 30 kilométernél is közelebb fekszenek a fõvároshoz.
A maga 2544 négyzetkilométerével, az ország területének 2,7 százalékával Nógrád hazánk második legkisebb megyéje. Lakosainak száma 2000. január 1-én 216.538 fõ, ami az ország lakosságának 2,2 százaléka. Nógrád népsûrûsége az országos átlagnál alacsonyabb, s enyhén csökkenõ tendenciát mutat. Településhálózatában az aprófalvas jelleg a meghatározó. Az összes bruttó hazai termék a megyében 123 milliárd forint, amely az országos értéknek mindössze 1,2 százaléka. Az egy fõre jutó GDP alapján Nógrád a megyék és Budapest sorrendjében a 20. A gazdasági szervezetek összes beruházásának értéke ebben a régióban az országos beruházásnak csupán egy százaléka. A beruházások teljesítményértéke az ipar, a mezõgazdaság és az erdõgazdálkodás területén 1985-tõl jelentõsen lecsökkent.

A megye rövid története

Idõszámításunk kezdetén a nomád, állattenyésztõ jazigok és quadok lakták a területet. Az észak felé irányuló kereskedelmi útvonal mentén alakult ki a terület elsõ települése, Philecia (Fülek). A két népcsoport - amely elveszett a történelem sodrában - 173-ban Diósjenõ mellett ütközött meg Marcus Aurelius csapataival. Késõbb a gall eredetû cotinok, a kelta ozok és germán törzsek éltek itt, akiket az újabb, keletrõl érkezõ népcsoportok váltottak fel. 568 - 602 között bolgár - török - szláv törzsek birtokolták a területet. Honfoglaló õseink a szlávokat találták a lakható folyóvölgyekben és a Cserhát erdeiben. Nógrádot Árpád vezér a Gyarmat, Jenõ, Keszi, Tarján nemzetség törzsfõi között osztotta fel. A megye a X. század végén vált önálló területi egységgé, nagyrészt nemzetiségi harmadokból, várbirtokrészekbõl. A különbözõ népcsoportok a századok során eltûntek, összeolvadtak, s helyettük a palócok találtak itt hazára. Nógrád politikai, gazdasági és katonai - biztonsági jelentõségét mi sem bizonyítja jobbnan az elkövetkezõ századokban, mint az, hogy az 1500-as években már 42 vár állta a területén.
A török hódítás idejében ezek a várak sorra elestek, s 1526 után nem csak a lakosság, hanem a megye értékei is elpusztultak. Persze ebben nem csak a törököknek volt szerepük, hanem az egymás ellen érdekharcot vívó fõuraknak is. Aztán a török hódoltság kábulatából magához térõ vármegye nemességét a XVIII. században Rákóczi Ferenc szabadságharca osztotta meg. A reformkor pezsgõ politikai életében a megye vezéregyéniségei is jelentõs szerepet játszottak. A század legnagyobb jelentõségû nógrádi felfedezésének azonban 1768-ban, a Tarján határában talált szén bizonyult.
Az 1848-as forradalmat követõ kiegyezés utáni kiegyezés jelentõs változásokat eredményezett a megye kistelepüléses szerkezetében. Az elsõ világháborút megelõzõ idõszakban mind a gazdálkodásban, mind az ipari fejlõdésben jelentõs fordulat következett be, Losonc, Fülek, Salgótarján és Balassagyarmat új fejlõdési irányba indult. A vasútépítés, a szén, a vas- és üvegipar meghonosodása elõrevetítette a megye közigazgatási és gazdasági szerkezetének átalakulását. A megye népessége jelentõsen megnövekedett, a kialakuló iparmedencékben fekvõ települések lélekszáma megtöbbszörözõdött. A bányák, üzemek kialakulása megváltoztatta a népesség foglalkoztatási szerkezetét.
Az elsõ világháborút követõen aztán az ország elveszítette területének 42,3 százalékát. A trianoni békeszerzõdés értelmében a szomszédos Csehszlovákiához csatoltak 117 települést, ami nem csak családok és rokonok szétszakadását, hanem a hagyományos kereskedelmi útvonalak megsemmisülését, az egymás termékeit, szolgáltatásait igénybe vevõ és használó ipari üzemek kapcsolatainak szétzúzását is eredményezte. A csökkenõ életszínvonal, a szociális feszültségek tüntetéseket robbantottak ki, s az egyre romló viszonyok csak az 1930-as évek végén, a háborús konjunktúra idején kezdtek megváltozni.
A második világégés utáni koalíciós idõszakot követõen elõbb az iparmedencében, majd pedig a megye valamennyi településén a kommunista párt kapott hangsúlyos szerepet. Az 1956-os forradalom békés októberi váltása után december 8-án, Salgótarjánban sortüzet nyitottak a tüntetõkre a visszarendezõdõ hatalom képviselõi.
A meglévõ üzemek mellé a `60-as években 14 újabb üzem és gyár épült, ám három évtized elmúltával 1990-tõl a jellemzõen a nehéziparra alapozódó gazdaságban elõször a bányák visszafejlesztése és bezárása, késõbb pedig az ipari üzemek leépülése okozott munkahelyi, megélhetési problémákat a térségben.

Nógrád megye földrajza

A megye területének nagyobb része dombsági és középhegységi táj, melyet völgysíkok és medencék szabdalnak. Itt kapcsolódik egymáshoz a nyugati részén elhelyezkedõ Börzsöny, a középsõ részt uraló Cserhát, illetve keleten a Mátra. Önálló hegységet alkot az északon elhelyezkedõ Karancs - Medves. 14 hegycsúcs emelkedik 500 méter fölé, közülük a legnagyobb a Mátrában található, 946 méteres Piszkés - tetõ, míg a déli részen fekvõ Csóványos 939 méterrel a Börzsöny legkiemelkedõbb csúcsa. A megye területének túlnyomó részét a Cserhát foglalja el, amely észak felé fokozatosan ellaposodik és az Ipoly folyóig terjedõ Nógrádi medencébe megy át. dél felé ugyancsak alacsony dombvidékké válik, kapcsolódva ezzel a Dunakanyarhoz. Nógrád két jelentõsebb folyója a Zagyva és a Magyarországot, illetve Szlovákiát elválasztó északi határfolyó, az Ipoly. A megye földtani felépítése rendkívül változatos, a vulkáni kõzet - andezit, riolit, bazalt - mellett megtalálható a mészkõ és a dolomit is. Nagy területen lelhetõ fel a sekélytengeri, partközeli üledék, homokkõ, agyagmárga. A megye egész gazdaságát egykor meghatározó barnakõszén telepek az alsó és középsõ miocén alsó részében képzõdtek. Nógrád domborzata az Észak - magyarországi középhegységhez tartozik. A megye jelentõsebb kistájai az Ipoly - völgy, a Nógrádi medence, a Zagyva - völgy és a Medves - vidék.

Nógrád megye éghajlata

A megye éghajlatát a Cserhát alacsonyhegységi jellege határozza meg. Az adottságokból következõen Nógrád éghajlata jóval kiegyenlítettebb, mint a szomszédos tájaké, ahol a tengerszint feletti magasságkülönbségek erõteljesen meghatározók. A Cserhát évi középhõmérséklete 9 Celsius fok, míg évi csapadékmennyisége 550-600 milliméter. Magyarország megyéi közül Nógrádban a legmagasabb - mintegy 40 százalék - az erdõs terület aránya. Az állatvilág gazdag és változatos, a megye erdeiben található többek között szarvas, õz, vaddisznó, róka, borz, menyét, nyest. A hegyvidéki madarak mellett az alföldi és vizenyõs területeken élõk is természetes élõhelyre találtak Nógrádban. Az országos jelentõségû védett természetû területek nagysága 18 ezer 529 hektár, a megye területének 7,3 százaléka.

Nógrád megye települései (kistérségek)

Balassagyarmati kistérség
Balassagyarmat, Becske, Bercel, Cserháthaláp, Cserhátsurány, Csesztve,
Csitár, Debercsény, Dejtár, Drégelypalánk, Érsekvadkert, Galgaguta, Herencsény,
Hont, Hugyag, Iliny, Ipolyvece, Magyarnándor, Mohora, Nagyoroszi, Nógrádkövesd
Nógrádmarcal, Nógrádsáp, Ôrhalom, Patak, Patvarc, Szanda, Szátok, Szente
Szécsénke, Szügy, Terény

Bátonyterenyei kistérség
Bátonyterenye, Dorogháza, Kisbárkány, Lucfalva, Márkháza, Mátramindszent,
Mátranovák, Mátraterenye, Mátraverebély, Nagybárkány, Nagykereszttúr, Nemti
Sámsonháza, Szuha

Pásztói kistérség
Alsótold, Bér, Bokor, Buják, Cserhátszentiván, Csécse, Ecseg, Egyházasdengeleg
Erdôkürt, Erdôtarcsa, Felsôtold, Garáb, Héhalom, Jobbágyi, Kálló, Kisbágyon,
Kozárd, Kutasó, Mátraszôlôs, Palotás, Pásztó, Szarvasgede, Szirák,
Szurdokpüspöki, Tar, Vanyarc

Rétsági kistérség
Alsópetény, Bánk, Berkenye, Borsosberény, Diósjenô, Felsôpetény, Horpács,
Keszeg, Kétbodony, Kisecset, Legénd, Nézsa, Nógrád, Nôtincs, Ôsagárd
Pusztaberki, Rétság, Romhány, Szendehely, Tereske, Tolmács

Salgótarjáni kistérség
Bárna, Cered, Egyházasdengeleg, Etes, Ipolytarnóc, Karancsalja, Karancsberény
Karancskeszi, Karancslapujtô, Karancsság, Kazár, Kishartyán, Litke, Mátraszele
Mihálygerge, Salgótarján, Ságújfalu, Sóshartyán, Szalmatercs, Szilaspogony
Vizslás, Zabar

Szécsényi kistérség
Endrefalva, Hollókô, Ludányhalászi, Magyargéc, Nagylóc, Nógrádmegyer,
Nógrádsipek, Nógrádszakál, Piliny, Rimóc, Szécsény, Szécsényfelfalu, Varsány


Balassagyarmat

Balassagyarmat területének eddigi legrégebbi régészeti leletei a középső rézkorból származnak (badeni kultúra). A római korban (1–4. sz.) a kvádok telepedtek itt meg, az Ipoly mentén vezető kereskedelmi utat kialakítva. A honfoglaló magyarok Gyarmat nevű törzsének megtelepedésére utal a városnév utótagja. A név előtagját pedig a legfontosabb birtokosairól, a Balassa családról kapta a 15. században. Gyarmat az Ipoly folyó átkelőhelyét védte. Vára a tatárjárás után létesült őrhelyből fejlődött ki. Első írásos említése 1244-ből származik. Mezővárosi jogot 1437-ben kapott.

A török 1552-től 1593-ig tartotta megszállva. A tizenötéves háború elején 1593 őszén Gyarmatról a török őrség megszökött és felgyújtotta a várat. A törököket végleg Forgách Ádám érsekújvári főkapitány felmentőserege űzte el a környékről 1648-ban. 1652-től Balassa Ferenc és Imre lettek a vár főkapitányai. Az 1663-ban vagy talán 1665-ben foglalták el ismét a törökök, akik ez alkalommal fel is robbantották. A település ezzel elveszítette jelentőségét. A hódoltsági harcok során a környék elnéptelenedett. A lakosság visszatelepítése csak a 17. század második felében kezdődött meg. Az ekkor épült várfal maradványa a Bástya utcában látható.
A török kiűzése után gyorsan benépesült, köszönhetően a kedvező földrajzi fekvésének: a Felső-Magyarországon található bányavárosokat és az Alföld településeit összekötő kereskedelmi út csomópontján feküdt. Ennek hatására nagyszámú kereskedelemmel foglalkozó csoport, pl. szerbek, zsidók, németek telepedtek meg itt. Emléküket őrzi a ma is meglévő Szerbtemplom, illetve a zsidótemető. Az itteni zsidóságból került ki Rózsavölgyi Márk, a verbunkos zene nagy alakja, a „csárdás atyja”, akinek nevét a helyi művészeti iskola őrzi.
Többszöri sikertelen próbálkozás után sikerült 1790-ben felépíteni a jelenleg polgármesteri hivatalként működő vármegyeházát. 1835. október 19-én avatták föl a ma is álló új vármegyeházát. A város jelentős kereskedelmi csomópont volt végig a reformkorban. Balassagyarmat mezővárosa emiatt a reformkor végére már 7529 fős lakosságával rendelkezett. 1845-ben épült a ma is funkcionáló börtön, mely a legrégibb működő börtön Magyarországon. Petőfi Sándor kétszer is megfordult Balassagyarmaton felvidéki útja során. A vármegyeházán pedig Madách Imre aljegyzőként dolgozott 1842 és 1848 között. A városban tanított Komjáthy Jenő.
Az 1848-as forradalom idején a forradalmi városigazgatás szervét, a városi választmányt igen korán, 1848. március 25-én létrehozták. Ezen a napon került sor nemzetőr csapatok toborzásának elkezdésére is.
A dualizmuskori Balassagyarmat rohamos tempóban urbanizálódott, noha a település mezővárosi címét az 1886. XXII. tc. végrehajtása során elvesztette, a város vezetése a városi ranghoz szükséges feltételeket pedig nem tudta biztosítani. Balassagyarmat ezért 1923-ig nagyközségként működött.
A dualizmus idején alakultak ki a város mai szerkezetének alapjai: a főutcán (ma: Rákóczi fejedelem útja) emelt középületek (megyei és városi bíróság, vármegyeháza stb.) mellett új telepszerű építkezések (Otthontelep, Tisztviselő- és Vasutas-telep) jöttek létre. Ekkor épült a Nógrád vármegyei Mária Valéria közkórház, ma Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet. Balassagyarmat város arculatának kialakításában nagy szerepet játszott Wälder Gyula építész, későbbi műegyetemi tanár. A város strandját Hajós Alfréd tervezte.
A dualizmus korának végén Balassagyarmat fontos kereskedelmi és közigazgatási központ, kereskedő és tisztviselőváros. Mikszáth Kálmán is itt volt hivatalnok 1871 és 1873 között.
A város az első világháború és az azt követő forradalmak idején fontos szerepet játszott. A balassagyarmati és a környékbeli besorozott katonák elsősorban az orosz frontra kerültek, különösen a mai Lengyelország területén harcoltak sokat. Nekik állít emléket a 16-os honvéd szobra a Hősök terén. 1919-ben a város (január 29-én) kivívta a Civitas Fortissima (Legbátrabb Város) kitüntető elnevezést, amikor a megszálló cseh helyőrséget bátor önkéntesekből álló fegyveresek (vasutasok, katonák, börtönőrök, ipari munkások) visszaszorították az Ipoly túlpartjára. Ezt nevezi a helyi köznyelv csehkiverésnek. Az eseménynek emléktörvény és egy film állít emléket.
A Tanácsköztársaság alatt a vörösök által a városban és környékén véghezvitt atrocitások hatására írta meg az akkor Balassagyarmaton élő Tormay Cécile a Bujdosó könyv című művének egyes fejezeteit.
Balassagyarmat Trianon óta határváros. Régi, az Ipolyt átívelő hídját fölrobbantották. Ennek csonkjai ma is láthatóak. Az Ipoly folyó folyásának megváltozása miatt azóta új híd épült. Érdekesség, hogy az Ipoly folyásának megváltozása miatt 2000 után módosítani kellett a határokról szóló szlovák–magyar államközi egyezményt (az államhatár a folyó medrének közepén húzódik).
A város 1923-ig nagyközség, 1923–1929 között rendezett tanácsú város, majd 1929–1950 között megyei város. A két világháború között a városban töltötte gyermekkorát Tildy Zoltán, és itt élt egy ideig Szabó Lőrinc, a Templom utca 10. szám alatt. 1926 óta Újkóvár is Balassagyarmat része.
A második világháború idején a városban, a zsinagógában és közvetlen környékén volt a gettó, ahonnan a város és a környék zsidóságát deportálták. A visszavonuló németek a zsinagógát felrobbantották, a romjai hosszú évtizedekig álltak. Ma piactér található a területén.
1945 februárjában Földosztó bizottság alakult, amely több mint 11000 családnak osztott földet.
1950-ben, ideológiai okokból Salgótarján lett a megyeszékhely, ennek ellenére a Nógrád Megyei Bíróság a városban található. 1950–1954 között közvetlenül a járási tanács alá rendelt város, 1954–1971 járási jogú város, 1971 óta város. Noha a város korábbi közigazgatási fontosságát elveszítette, kulturális ereje továbbra is nagy, amit a városban működő számos oktatási intézmény biztosít.
1973-ban itt történt az egész országot megrázó túszdráma, melynek során két fiatalember az egyik leánykollégium (az Angolkisasszonyok egykori zárdája) lakóit túszul ejtve megpróbált külföldre jutni.
1973-tól Balassagyarmat-hoz tartozott Patvarc és Ipolyszög, de az előbbi 1992-ben, az utóbbi 2006-ban ismét önálló községgé alakult. 1994 óta a Balassagyarmati kistérség központja, tagja az Ipoly Eurorégiónak is.
2009 szeptemberében a helyi képviselő-testület – a Sólyom Lászlót a komáromi hídon ért atrocitásra válaszul – nemkívánatosnak nyilvánította a városon áthaladó Robert Fico szlovák kormányfőt. A hazai sajtóban botrányt kavart, hogy Fico ezt követően géppisztolyos őrök kíséretében hajtott át a városon. 2009 novemberében a helyi születésű Matúz Gábor filmet készített az 1919-es csehkiverés hőseinek emlékére. A 2011. január 31-én aláírt szlovák–magyar államközi szerződés értelmében a szlovák–magyar gázvezeték Balassagyarmatnál lépi át az államhatárt.
2001-ben a város lakosságának 98%-a magyar, 2%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát

 

Bátonyterenye

Nógrád megye harmadik legnagyobb városa, a Bátonyterenyei kistérség székhelye. A város térsége már a bronzkor második felében i. e. 1500-körül lakott volt, amelyet jelentős archeológiai lelőhelyek bizonyítanak, első írásos emléke viszont csak 1216-ból származik. Az 1950-es megyerendezésig a város akkor még különálló Nagybátony és Maconka része Heves megyéhez tartozott. Bátonyterenye 1984.január 1-jén jött létre Nagybátony (beleértve az 1965-ben hozzácsatolt Maconkát is), továbbá Kisterenye és Szúpatak egyesítésével. Városi rangot 1989-ben kapott. A város híres szülötte Abonyi Lajos író.

Fekvése
Bátonyterenye Nógrád megyében a Mátra a Karancs a Medves és a Cserhát találkozásánál, A Zagyva és a Tarján-patak völgyében helyezkedik el. A területe 80,09 négyzetkilométer, tengerszint feletti magassága átlagosan 100-150 méter.

Keletkezése
Bátonyterenye 4 városrész Maconka, Szúpatak, Kisterenye és Nagybátony egybeolvadásával jött létre. Ezeken az elsődleges városrészeken belül vannak másodlagos városrészek is.

Másodlagos városrészek
Nagybátony: a Falu, Zagyvapart, Dózsa-telep, Szorospatak, Ifjúsági-lakótelep, Bányaváros, Mátra-lakótelep, Alsó- és Felső-Lengyend.

Kisterenye: Felvég (a régi falu rész), Csente, József Attila-lakótelep, Kossuth-telep, Chorin-telep, Bánya-telep, Kis-Maconka.

Kisterenye története

Kisterenye a Mátra hegységtől északnyugatra, a Cserháttól keletre található Bátonyterenye városrésze, korábban önálló község volt. 180-250 méterrel fekszik a tengerszint felett. A környék már a bronzkor óta folyamatosan lakott terület. A terület gazdaságának meghatározó része volt a szénbányászat, amely azonban mára letűnt a térségben. Helyét a mezőgazdaság és a turizmus vette át. Kisterenye számos kulturális és természeti értékkel rendelkezik. Ezek legfontosabbika a Gyürky-Solymossy kastély, amely barokk stílusban épült a 18. század végén. A felújítás alatt álló épület novembertől áprilisig látogatható, a nyári időszakban a helyrehozása folyik. A kétszintes épület felső szintjét hozták helyre, ahol állandó kiállítás működik. Az épület két zömök saroktornyán fából épült hagymakupolák találhatók, amelyek sajátosnak, jellegzetesnek mondhatók. Az épületben kicsiny ablakai ellenére is kiválóan oszlik el a fény, és belülről magasztos, tágas helységekre tagolódik.

Nagybátony

Nagybátony Árpád-kori település, egykor a Rátót nemzetség ősi birtoka volt.
1231-ben már Bachon néven említették az oklevelek. A településen Rátót nemzetségen kívül az egri püspöknek is voltak birtokai a 13. századmásodik felében, de ezeket II. Endre egri püspök 1295-ben Marzsó fia Pós comesnek Bátorért cserébe adta.
1487-ben Alsó-Bathon, az 1549 évi adóösszeírásban Bathon néven szerepelt és ekkor Losonczy István birtoka volt.
1589-1590 között az egri vár fenntartására szolgáltatta be a főpapi tizedet.
1693-ban Bátor néven szerepelt az összeírásban, ekkor Sztáray Ferencz birtoka volt.
A feljegyzések szerint 1836-ban és 1882-ben is nagy tűzvész pusztított a településen, a község legnagyobb része, a templom és a lelkészlak is leégett.
A 19. század elején az Almássy család, Gyürky Pál, özv. Baloghyné, Mitusovics és a Czobor családok bírtak itt földesúri joggal, a 20. század elején pedig néhai Almássy István kiskorú örököseinek és báró Solymosy Jenőnek volt itt nagyobb birtoka.
A település határban látható az Ágasvárnak nevezett várrom, és kőszénbányája és kőbányája is volt.
Nagybátony ma Bátonyterenye egyik városrésze a település délnyugati részén fekszik közvetlenül a Mátra lábánál. 1990-ig fontos tényezője volt a településrésznek a bányászat. A településrészek egybeolvadásával Nagybátony vált a város fontos gazdasági és turisztikai központjává. A városkép az 1960-as évek elején változott meg.

Maconka

Maconka nevét 1396-ban említette először oklevél Machonka néven. A falu ekkor Neczpáli György birtoka volt, aki azt Ilsvai Leuszták nádornak adta cserébe Túrócz-Zsámbokréthért, ezt a csereszerződést 1416-ban megújították.
Az 1549 évi adóösszeíráskor már az elpusztult helységek között szerepelt és 1552-ben is csak 3 portát írtak itt össze. Ekkor már a török hódoltsághoz tartozott.
1693-ban Vay László birtoka, és ekkor csak puszta volt. A 19. század első felében Gyürky Pál és Baloghyné birtoka, de rajtuk kívül még Marsó Lászlónak is volt egy kisebb birtokrésze a helység határában. Később, 1861-ig a Bertha család, utána 1869-ig a Mátray család, a 20. század elején pedig a Rusznyák örökösök birtoka volt. Maconka római katolikus temploma egyike a legrégebbieknekegyike; a 15. században épült. A falait méter szélességű gömbölyű patakkavicsból, deszka között öntötték össze. Eredetileg kőfallal (czinteremmel) volt körülvéve, melynek a20. század elejére csak az alapfala maradt meg.
Maconka 1965-ig önálló település volt. Jelenleg Bátonyterenye városrésze. Fontos turisztikai látványossága a Maconkai víztározó, amely sporthorgászatra tökéletesen alkalmas. Az egykori falu környéke már a bronzkorban is lakott volt. Fontos fejlődési ág lett a bányászat a vidéken. Jelenleg a víztározó látogatottságának a bevétele jelenti számára a biztos jövedelmet.

Megközelíthetősége
A település közúton és vasúton egyaránt elérhető. Vasúton a Hatvan–Somoskőújfalu-vasútvonalon és korábban a most éppen üzemszünet alatt álló Kisterenye–Kál-Kápolna-vasútvonalon.

Közúton a 21-es főúton és a 23-as főúton. A 21-en Salgótarján és Hatvan felől egyaránt elérhető, mert az út áthalad a kisterenyei városrészen. Hasonlóan a 2x1 sávos 23-as is keresztülhalad, illetve érinti Maconka külterületét.

Helyi közlekedés
A helyi közlekedésben a Nógrád Volán látja el. Igazából Bátonyterenyén nincs nagy jelentőségű helyi közlekedés, ezért csak egy-két helyi autóbusz látja el a tömegközlekedést. A városban a főbb közlekedési lehetőség a gyaloglás és a kerékpározás. Alkalmanként a városon belül a Helyközi buszoknyújtanak közlekedési lehetőséget.


Pásztó, a Mátra nyugati kapuja.

A Cserhát és a Mátra hegyvonulatai között szeszélyesen kanyargó Zagyva folyó partjára települt Pásztó a honfoglalás után fejedelmi, majd királyi birtok volt. Területén már a 11-12. század fordulóján bencés monostor létesült, amelyet aztán a ciszterciek építettek tovább. A középkorban nemcsak jelentős egyházi központ volt, de a magyar királyok is szívesen tartózkodtak itt, és Zsigmond idején, a 15. században már fürdője is volt. Történetének legszomorúbb korszaka a török birodalom terjeszkedésének idejére esik. A teljesen elpusztult és elnéptelenedett településen száz évig csupán kormos falak meredeznek, s csak az 1650-es években indul újra az élet.

A hegyvidéki túrák, kirándulások kedvelt kiindulási pontjaként is ismert kisváros értékes műemlékeinek legjelesebbike a 12. században Szent Lőrinc vértanú tiszteletére emelt plébániatemplom. Az évszázadok alatt többször átalakították, bővítették, így például déli oldalához a 15. század elején sokszögzáródású kápolnát forrasztottak. A támpilléres szentélyt áttörő keleti ablakok csak 1959-ben kerültek elő. Kőrácsaik finom kivitele alkotójuk tehetségét dicséri. Az egyik ablak záradékát központi elrendezésű, rózsára emlékeztető dísz tölti ki. Ez a Magyarországon teljességgel egyedülálló, Itáliára emlékeztető megoldás előkelő megrendelőre vall. A 18. században barokk tornyot, majd szentélyt és mellékhajót építettek a templomhoz. Az északi oldalán álló, 13. századi kétszintes, román stílusú építmény a Rátót család temetkezési helyéül szolgált. Alsó, eredeti részében kőfaragványokat állítottak ki. 
Az egykori cisztercita rendház a középkori kolostor alapjainak felhasználásával épült 1715 és 1720 között. Falai között a Helytörténeti Múzeum érdekes anyagával ismerkedhetünk, és az európai hírű zenetudós, az utolsó pásztói perjel, Rajeczky Benjámin emlékszobáját is itt rendezték be. Az épület előtt, az egykori városközpont helyén kialakított romkert őrzi a 12. századi apátsági templom és kolostor maradványait. Értő szemmel még a 15. századi gótikus átépítés nyomait is felismerjük a kövek között sétálgatva. 
Pásztón kuriózummal is találkozhatunk, itt áll ugyanis Magyarország egyetlen fennmaradt mezővárosi polgárháza, a Scola magister, azaz az Oskolamester háza, amelyet már 1428-ban említ egy oklevél. A házat a Mátra-vidéken szokásos módon, kerek, görgetett patakkövekből építették. Korhű berendezésének története is érdekes, hiszen lakója valószínűleg a törökök elől menekülve rejtette használati tárgyait a ház alatti vermekbe, ahol aztán évszázadokkal később megtalálták őket. Európában is ritkaságnak számít a 12. századból származó üveghuta. A bencés monostor műhelyépületének rekonstrukciója, három kemence maradványaival ugyancsak a Múzeum téren tekinthető meg.Pásztó 1407-ben Zsigmond királytól Budával egyenjogú kiváltságokat kapott. 1987-ben a város polgárai Kiss Sándor és Vadász György művészek modern felfogású szobrával állítottak emléket az Anjou-házból származó magyar királynak.
Valamikor régen három vár is őrizte a Mátrán átvonuló hadiutat. Közülük kettőre már csupán egy-két mohával benőtt kődarab emlékeztet, s a Gombás-tető 338 méter magas, előreugró szirtjén emelkedett, egykori hasznosi várnak, a középkor egyik fontos erősségének is csak romjai - palotaépületének egyes részletei és egyik négyzetes tornyának alapjai - idézik a régvolt időket. A romoktól teljes pompájában tárul elénk a Mátra erdőkkel borított hegyvidéke, távolabb a Cserhát és a Karancs körvonalai látszanak, alattunk pedig a festői Kövecses-patak kanyarog. A hasznosi víztározó, a Nyugat-Mátra egyetlen vízgyűjtője nagyszerű horgászási lehetőséget kínál, de sárkány- és sportrepülésre is kiváló az itteni, természet alkotta felszállóhely. A Pásztóhoz tartozó Hasznos katolikus temploma a 15. században épült, támpilléres szentélye még ebből az időből való. Szintén Pásztó része a Mátrakeresztes, amely mikroklímája és szép turistaútvonalai mellett az erdő közelségére építő, kézi és gépi fakanálkészítéséről nevezetes.




Rétság

Rétság kisváros Nógrád megyében a Rétsági kistérség székhelye. Fekvése Budapesttől 55, Balassagyarmattól 25 km-re található. Vasúton 2007. március 4. óta nem közelíthető meg, mivel a Diósjenő–Romhány vonalon a személyforgalom szünetel. Rétság a Börzsöny és a Cserhát határán fekszik, ez az adottság határozza meg a környék jellegét is. A településen áthalad a 2-es számú (nemzetközi: E77) főútvonal.

Története
Ha a kisváros történelmében búvárkodunk, egyértelműen megállapíthatjuk, hogy az a tényező volt reá igazán jelentős hatással, hogy fontos közlekedési útvonal mentén fekszik. Századokon át működött itt a postakocsik stációja, ezért vált a körzet közigazgatási központjává, ennek köszönheti napjainkban a korszerű ipar megtelepülését.

Az oklevelek keltezése igazolja, hogy maga a második honalapítónak nevezett IV. Béla királyunk is gyakorta átvonult rajta, mikor kedvenc vadászterületei felé vonult. Fekvése ugyanakkor nem csupán előnyökkel járt, hisz mindannyiszor megszenvedte a népe, ha a közeli Nógrád, vagy Drégely el- illetve visszafoglalására haladt rajta keresztül a török, német, vagy magyar sereg. 
A települést 1393-ban a Losonczy család birtokában találjuk Réthi Saagh néven.  A XVI. század közepén behódolván a töröknek, 1559-ben 26 házzal szerepel az összeírásokban. 1562-63-ban Mehemed Daud hűbérbirtoka volt, ezt követően pedig egy, a Husszein budai pasa livájából való török tiszt nyerte el. A török veszedelem elmúltával, 1715-ben két magyar és három tót háztartást találtak itt az összeírók. Az ezt követő századok folyamán a Wattay és a Sréter család, valamint a váci káptalan voltak legfőbb földesurai.
A településnek már a török hódoltságot megelőzően is volt temploma, melyről Dwornikovich váci püspök jelentésében az áll, hogy "rongált ugyan, de javítható". Lakosai a protestáns tanok terjedésével reformátusokká lettek. Egy 1643-ból származó összeírás szerint a rétsági reformátusokat a drégelypalánki szuperintendentiához tartozóként sorolják fel. A török utáni felmérés még kálvinista prédikátort jelez, ki a Vattay földesúr házában lakik. A katolikus vallás újbóli térhódítása attól az időponttól számítható, mikor 1713-ban Berkes András nagyprépost megvásárolta Vattay Jánostól a falu egy részét. Így került birtokosként Rétságra a váci káptalan, mely jelenlegi templomát is építette 1729-ben, Szent András tiszteletére. Ha barokk jellegű, egyhajós, háromboltszakaszos templomba belépünk, egyből szembetűnik a templom védőszentjének XVIII. században készült főoltárképe. A szentélyrészt a XIX. század végén bővítették. Érdemes kitekinteni a temlomkertbe is, a templom külső falán ugyanis emléktábla őrzi a második világháború áldozatainak meglepően hosszú névsorát. A szomszédos apró park az emlékezés kertje. Itt található ugyanis az első világégés emlékoszlopa, a millecentenárium alkalmából állított kopjafa és a pestis elmúltát hirdető Szentháromság szobor is. 

Látnivalók - nevezetességek
A művelődési központ bejáratánál látható emléktábla kapcsán szólni kell az 1848/49-es szabadságharc rétsági csatájáról. A sikertelen váci ütközet után Görgey már 1849. július 16-án délután elhatározta, hogy az éjjel Rétságon át Gyarmatra nyomul. A menekülő lakosság többezres szekérhada azonban hátráltatva a csapamozgást, fölborította terveket, így csak 17-én indulhattak. 

A korábban szerzett fejlövése miatt lázzal küszködő Görgey a Váctól Rétságig tartó harcot személyesen irányította testvérbátyja, Görgey Ármin segítségével  Leiningen Károly honvédtábornok Poeltenberg Ernő hadával egyesülve Rétságnál visszaszorították az oroszokat. Az ellenség a III. hadtestnek azt a felét, mely őt még Rétság elött feltartóztatta üldözőbe vette, és azzal kezdte meg a következő támadást, hogy Rétságot hevesen ágyúzta. A község ennek következtében több helyen kigyulladt. Ezalatt Poeltenberg tábornok a VII. hadtesttel a Rétság mögötti magaslatokon tartható állást foglalt el, s ezt az ellenség rendkívül erős tüzérségi támadása ellenére sötét éjszakáig megtartotta. A rétsági helytállásnak volt köszönhető, hogy a fősereg zavartalanul megérkezhetett Balassagyarmatra.

A Templom utca végén, az egykori laktanya bejáratánál egy kettős emlékmű található. Az egyik Mindszenty József hercegprímás emlékezetét őrzi, ki 1956. november 30-án a felsőpetényi fogságából kiszabadulva, a laktanyában vendégeskedett. Kiszabadítójának, a mártírhalált halt gróf Pallavicini /Pálinkás/ Antal őrnagynak, az alakulat akkori törzsfőnökének tiszteleg az emlékpark kopjafája.

Pihenés -szórakozás
Pusztaszántót már 1299-ben említi a budai káptalan iktató levele, mely a váci püspökség részére átadott nógrádi részbirtok határait sorolja fel. 1460-ban önálló községként, mint "terra Zantho" szerepel. A település a török idő alatt szinte teljesen elpusztult, s a hódoltság után lassan éledt újjá. Az 1871-es megyei összeírás szerint a lakosainak száma 217 fő volt, nem is sokkal kevesebb, mint a korabeli Rétságé. Községi önállóságát véglegesen 1901-ben vesztette el, mikoris határát Rétsághoz csatolták. Ha valaki a mai Pusztaszántóra érkezik, nem túl sokat talál meg az eltűnő faluból. Néhány ház csupán, mely jelzi a hajdanvolt utca vonalát. Az egykori uradalmi kúria viszont a Szondy Ipari Szövetkezet vendégházaként régi pompájában díszeleg. 

Minden év augusztusának elején népes vendégsereg érkezik mégis ide. Ekkor rendezik ugyanis az elmúlt évek során önmagának rangos szerepet kivívó Penny Kupa lovasversenyt, mely nem csupán az ősi magyar virtus, a lovas sport szerelmeseit vonzza, hanem százával érkeznek a látvány kedvéért is. Pusztaszántó, Nógrád megye lovas sportjának fontos fellegvárává vált e nevezetes verseny által. Ha néhány száz méterrel tovább haladunk a völgyben, a horgászatért rajongók is ideális környezetet lelnek, és bőséges halfogást remélhetnek nemes szenvedélyükhöz. A magántulajdonban lévő apró tavakban szakszerű tenyésztés biztosítja a folyamatos utánpótlást.

Megközelítés
Közúton a 2-es számú főúton Vác illetve a parassapusztai határátkelő irányából, valamint a 22. számú úton Balassagyarmat felől.

Rétság nem csupán közigazgatási, gazdasági, kereskedelelmi és kultúrális központja a körzetének, hanem fontos kiindulópontja is a térség idegenforgalmi nevezetességeit meglátogató kirándulásoknak. Rövid autós út után elérhetjük a megyénknek is nevet adó Nógrádi várat, részünk lehet a Diósjenőről induló csodálatos börzsönyi túrákban, élvezhetjük a bánki tó fürdésre, csónakázásra és horgászásra is egyaránt alkalmas vizét, de egy horpácsi látogatással tiszteleghetünk Mikszáth emléke előtt, s felkereshetjük Drégely várát is, hol Szondy György példája emlékeztet bennünket önfeláldozó hazafiságára.




Salgótarján

Salgótarján (szlovákul Šalgov-Tarjany, németül Schalgotarjan, korábbi nevei alapján: Tarján és kicsit később Salgó, korábbi helyesírás szerint: Salgó–Tarján) megyei jogú város Észak-Magyarországon. Nógrád megye székhelye, népességét tekintve Szekszárd után a második legkisebb megyeszékhely Magyarországon. Történetét a honfoglalás idejéig vezethetjük vissza. A 10. század első évtizedében a Tarján nevű törzs birtokolta, melyet a belső gyepűvonal védelmére telepítettek ide. A tarján név török eredetű, mely a tarkan méltóságnévből (tiszteletreméló, vezér) származik. A salgó fénylőt, napsütötte helyet jelöl. A város neve ilyenformán egyszerű összetétellel keletkezett a közeli Salgó-vár és a Tarján törzs nevéből. A 13. században földesurak birtokába került a vidék, majd a tatárok dúlták fel a települést. A török időben elnéptelenedett, ezért semmilyen török emlék nem maradt fent. 1782-ben népesült be újra a környék főleg szlovákokkal és németekkel valamint visszamenekülő magyarokkal.
Salgótarján 1950 óta a megye székhelye. Ugyanebben az évben hozzácsatolták Baglyasalját. Ezt követően egyre több környékbeli település is a város részévé vált. A belváros mai képét a szocializmus időszakában kapta, ekkor jelentős iparváros volt a település. A 19. század második felében a város fontos bányavidék volt, amíg a széntartalékok ki nem merültek. Jelenleg ipara is hanyatlóban van és egy eléggé lepusztult fejletlen kisváros képét mutatja. A lakosság számára az ipari park biztosít megélhetést. A 2008-as adatok alapján 38 683 lakója van a városnak. A rendszerváltás óta arra törekszik, hogy ipara újra a régi legyen, illetve turisták is megforduljanak a vidéken.
2009-ben új városfejlesztő projekt indult, amellyel újból az 1980-as évek hangulatát szeretnék visszavarázsolni, illetve szebb, jobb, élhetőbb várossá tenni Salgótarjánt.




Szécsény

Az Ipoly menti síkságon, a Darázsdai (Szentlélek)-patak mellett fekszik, 170 m tengerszint feletti magasságban. A Cserhát hegységbe irányuló turistautak kiindulópontja. A 78-as számú Aszód–Balassagyarmat – Ipolytarnóc - vasútvonal és a 22. sz. főút mellett fekszik, Balassagyarmattól 19 km-re. De Pásztó felől is megközelíthető a 2122-es közúton, és még Litke, Ipolytarnóc felől is megközelíthető az Ipoly völgyében található 2205-ös közúton és Szécsénykovácsi felől az új Katalin hídon.

Története 
Magyarország északi részén, az Ipoly völgyében feszik Szécsény. Már évszázadokkal ezelőtt is jelentős városka volt.
A magyar feudalizmus virágkorában, a XIV. század első felében Károly Róbert király bizalmasa, a nagyhatalmú Szécsényi Tamás olyan kiváltságokat szerzett a városnak, amelyekkel addig csak Buda rendelkezett.
A Szécsényiek támogatták a ferences szerzetesek letelepedését is, akik már 1332-ben hozzákezdtek a ma is álló gótikus templomépítéséhez.
Ebben az időben vetették meg a vár alapjait, melyet Mátyás király 1461. évi látogatása után néhány évtizeddel építettek nagyobb erősséggé. A kulcsfontosságú vár többször került török kézre, majd tűzvész pusztított benne. 1690 után a vár falainak felhasználásával kezdték el építeni a Forgách-kastélyt. 
Szécsény neve II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának idején vált ismerté. A fejedelem az 1705 őszére tervezett országgyűlést eredetileg Rákos mezejére akarta összehívni. I. József császár azonban értesült erről és ellenőrzés alá vette a területet. A fejedelmi udvar ezek után úgy határozott, hogy Szécsény lesz az országgyűlés helyszíne.
1705. szeptember 20-án királyválasztásra emlékeztető formaságok között választották vezérlő fejedelemmé Rákóczit, és kimondták Erdély unióját az anyaországgal.
1986 óta a település ismét városként éli mindennapjait, a térség legjelentősebb kulturális és idegenforgalmi központjaként.
 
Nevezetességei
Római katolikus templom (gótikus)
Római katolikus ferences templom (barokk)
Kubinyi Ferenc Múzeum a Forgách-kastélyban. (A Forgách grófi család a városban barokk kastélyt építtetett és gyönyörű parkot rendezett be, amely a szabadságharc előtt Pulszky Ferenc tulajdonában volt, majd Pulszky Ágosté lett.)
Benczúr-kastély
Tűztorony (a 18. század elejéről)
Szécsényi országgyűlés helyszíne (Borjúpást)

Híres emberek
Itt született Lipthay Antal (1745-1800) altábornagy.
Itt született Komjáthy Jenő (1858 – 1895) költő.
Itt született Haynald Lajos bíbornok, kalocsai érsek, aki szülővárosa iránt érzett kötődését árvaház építésével mutatta ki.
Dolányban (a későbbi Benczúrfalván) élt Benczúr Gyula (1844 Nyíregyháza – 1920 Dolány) festőművész. Itt van a sírja és egykori műterme, amelyet hosszú ideig Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész használt.
Itt született és itt található a sírja Ferenczy Teréz költőnőnek
Pintér Sándor a város területén és közvetlen környékén az őskori kultúra különböző korszakainak emlékeit találta.
Itt született Némethi Kálmán (1855-1920) postatanácsos, könyvtárnok, őstörténet-kutató. Ő szerkesztette az első magyar-török, török-magyar szótárat. Emléktábláját 1990-ben avatták a főtéri postánál.


© Copyright InfoVárosok. Minden jog fenntartva. | Web Design & Arculat: Voov