Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2015. Január 27. 05:00, kedd | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Sok településen megemelték az idegenforgalmi adót

Sok településen megemelték az idegenforgalmi adót

Számos önkormányzat, köztük több balatoni település döntött az idegenforgalmi adó emelése mellett, de a turisztikailag jelentős városok közül 2015-ben Gyöngyösön kérnek a legtöbbet egy éjszakáért, a tavalyi 400 forint után 505 forintot - írja a Világgazdaság.

Az újság hétfői cikke szerint ez egyben a törvényi maximumot is jelenti. Az 500 forintos határt még Tapolca, Tihany és Martfű érte el. Az előbbi településen 50 forintos adóemelést szavazott meg a képviselőtestület, utóbbi esetében viszont 100 forintos emelést is indokoltnak láttak.

Budapest mellett főleg a balatoni települések költségvetésében játszik kiemelkedő szerepet az ifa. Hévízen már biztos, hogy 2015-ben is 450 forint marad a teher. Siófok nem változtatott a 400 forintos mértéken, de Balatonfüred 470 forintban állapította meg az adómértéket a tavalyi 460 forint helyett.

A megyeszékhelyek közül csak Debrecen és Győr emelt, utóbbi Székesfehérvár, Szeged, Eger és Miskolc mellett a legdrágább nagyváros a 450 forintos teherrel, pedig a cikk szerint eddig 300 forinttal az olcsóbbak közé tartozott.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során