Városlista
2019. március 23, szombat - Emőke, Botond, Ottó, Kartal

Hírek

2019. Január 02. 11:58, szerda | Sport
Forrás: mti - Fotó: .instagram.com/vivien_keszthelyi

Keszthelyi Vivien lesz az első magyar női pilóta a Forma-3-ban

Keszthelyi Vivien lesz az első magyar női pilóta a Forma-3-ban

Első magyar női pilótaként már januárban bemutatkozhat egy Forma-3-as sorozatban Keszthelyi Vivien, aki a BlackArts Racing istálló versenyzőjeként az F3 Asian Championship Winter Series viadalon bizonyíthat majd.

A mindössze 18 éves pilóta menedzsmentjének szerdai közleménye szerint ezzel ő lesz a legfiatalabb pilóta a magyar autósport történetében, aki egy teljes szezon keretein belül eljut a nemzetközi Forma-3-as kategóriáig.

Keszthelyi Vivienről novemberben derült ki, hogy a neve szerepel az idén induló W Series elnevezésű új gyorsasági női autóverseny-sorozat szűkített nevezési listáján - az indulókat később jelentik be, harminc országból több mint százan jelentkeztek, közülük első körben 55-nek maradt esélye a részvételre -, most azonban a versenynaptár összeegyeztethetősége miatt már korábban kipróbálhatja magát ebben a kategóriában.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által is hitelesített bajnokság naptárában 9 verseny szerepel, az első 5 helyen végző pilóta pedig szuperlicenc pontokkal fog gazdagodni. Az első futamot január 12-én Thaiföldön, Buriramban rendezik meg, ahol Keszthelyi Viviennek a versenyt megelőző két napon lesz először alkalma arra, hogy teszteljen a BlackArts Racing által biztosított versenyautóval.

Ezek érdekelhetnek még

2019. Március 21. 09:02, csütörtök | Sport

Rally: Megfelelően gyors évkezdet

SOLID Racing Team – Rebenland Rallye - 2019. 03. 15-16. Merencsics Árpád - Laboncz László, Suzuki Swift Gti MK1

2019. Március 21. 07:29, csütörtök | Sport

Csomós Mixi: Itthon és külföldön is szeretnénk versenyezni

Csomós Mixi és Nagy Attila vegyes érzelmekkel gondol vissza 2018-ra, több verseny is máshogy alakult, mint ahogyan azt a srácok előzetesen eltervezték, de sok hasznos tapasztalattal és élménnyel lettek gazdagabbak.

2019. Március 21. 06:18, csütörtök | Sport

Rally: Szenzációs bemutatkozás!

Bár ezt vártuk, mégis kellemes meglepetésként érte a Ritmus Ase-t a Klausz Kristóf-Csányi Botond páros debütálása és abszolút 4. helye a Skoda Fabia R5-el a 8.Rebenland Rallye-n.

2019. Március 19. 07:25, kedd | Sport

Fogasy fantasztikus versennyel kezdett

Nehéz, de jó hangulatú versenyen mutatkozott be Fogasy Gergely és Berendi Dávid a Ford Fiesta R5-tel.