Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2014. Október 30. 10:00, csütörtök | Helyi
Forrás: infonograd

Drogprevenció Nógrádban

Drogprevenció Nógrádban

Nógrád megyében is megindult az Országos Rendőr-főkapitányság által támogatott új drog-prevenciós program.

A rendőrség új drogpreveneciós programot indított „A szülők és a családok a Rendőrség kiemelt partnerei a kábítószer-bűnözés megelőzésében” címmel, a kiskorúak kábítószer- fogyasztásának visszaszorítása, megelőzése érdekében. A rendőrség a kezdeményezésben kiemelten számít a szülők együttműködésére, és egyben a megelőzésben betöltött szerepüket hangsúlyozza.
A program célja, hogy az érintettek közvetlen, személyes és interaktív tájékoztatásban részesüljenek a kábítószer fogyasztás büntetőjogi következményeiről, kockázatairól. A program végrehajtása érdekében Nógrád megye minden rendőrkapitányságán egy-egy drog-prevenciós összekötő rendőr került kijelölésre, akik a széleskörű tájékoztatás érdekében havonta egy alkalommal fogadóóra keretében, előadásokon, telefonos beszélgetések során, vagy elektronikus levélben tájékoztatja az érdeklődő, illetve érintett szülőket, családokat.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság drogösszekötő bemutatkozó anyagáról, illetve a fogadóórákkal és a telefonos ügyelettel kapcsolatos információkról a police.hu oldalon (http://www.police.hu/hirek-es- informaciok/bunmegelozes/drogprevencios-osszekotok/nograd-megyei-rendor-fokapitanysag) továbbá a rendőrkapitányságokon tájékozódhatnak.

További híreink

Címkék: drogprevenció

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 08:18, hétfő | Helyi

Megtartották az Élet menetét Budapesten.

Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre vonultak.

2024. Május 06. 08:00, hétfő | Helyi

Szeles, de napos, meleg hétkezdet.

Csupán fátyol- és kisebb gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, zápor, zivatar kialakulásának minimális lesz az esélye.

2024. Május 05. 08:00, vasárnap | Helyi

Nyárias meleg, futó záporokkal.

Kezdeti napos időt egyre több gomoly és fátyolfelhő zavarhatja meg.

2024. Május 04. 12:00, szombat | Helyi

Megemlékezés Szent Flórián napján.

Május 4. Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének napja. Ez a nap a hivatásos, az önkormányzati, a létesítményi és az önkéntes tűzoltóké, valamint az összes tüzes mesterséget művelőé, ezen a napon valamennyiük védőszentje elő