Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2014. Szeptember 16. 13:30, kedd | Helyi
Forrás: infonograd

Bíróság előtt a garrázda

Bíróság előtt a garrázda

Késsel fenyegette a szórakozni vágyókat a 34 éves férfi, aki ellen vádemelési javaslattal zárult le a nyomozás.

A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 34 éves béri férfi ellen.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2014. június 21-én 21 és 22 óra közötti időben az egyházasdengelegi falunapi rendezvényen - minden előzmény nélkül – egy általa ismeretlen férfit, egy alkalommal, tenyérrel arcon ütött, majd egy nála lévő késsel több szúró mozdulatot tett felé. Ezt követően még két - őt megnyugtatni akaró – férfit fenyegetett meg az eszközzel, majd az egyik sértett parkolóban álló gépkocsija két kerekét kiszúrta, majd a helyszínről elmenekült. A helyi polgárőrség tagjai az időközben megnyugodott férfit a helyszín közelében felkutatták, és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották. A járőrök a 34 éves férfit elfogását követően a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
Az eljárást a hatóság tagjai a napokban befejezték és az ügy iratai vádemelési javaslattal a Pásztói Járási Ügyészségnek megküldték.

Traffipax

Címkék: kés

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 08:18, hétfő | Helyi

Megtartották az Élet menetét Budapesten.

Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre vonultak.

2024. Május 06. 08:00, hétfő | Helyi

Szeles, de napos, meleg hétkezdet.

Csupán fátyol- és kisebb gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, zápor, zivatar kialakulásának minimális lesz az esélye.

2024. Május 05. 08:00, vasárnap | Helyi

Nyárias meleg, futó záporokkal.

Kezdeti napos időt egyre több gomoly és fátyolfelhő zavarhatja meg.

2024. Május 04. 12:00, szombat | Helyi

Megemlékezés Szent Flórián napján.

Május 4. Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének napja. Ez a nap a hivatásos, az önkormányzati, a létesítményi és az önkéntes tűzoltóké, valamint az összes tüzes mesterséget művelőé, ezen a napon valamennyiük védőszentje elő