Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2014. December 20. 05:00, szombat | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

„Az ország állatkertje” - Prima Primissima-díjas a Fővárosi Állat- és Növénykert

„Az ország állatkertje” - Prima Primissima-díjas a Fővárosi Állat- és Növénykert

Az ország egyik legnagyobb múltra visszatekintő közintézménye nemzetközi viszonylatokban is kiemelkedőnek számít, változatos programkínálatával, oktató, szemléletformáló jellegével és ezernél is többféle lakójával. A létesítmény különlegességeiről és jövőbeli terveiről bővebben Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója mesélt a Rádió Orient műsorában.

December 5-én vehette át az állatkert a megtisztelő elismerést, melyre a főigazgató is nagyon büszke. Nem csak 180 dolgozójuknak, de partnereiknek és a pedagógusoknak is köszönetet mondott a díjért, melyhez 15 millió forint is járt. Hogy ezt az összeget valamilyen tevékenységre, vagy állatorvosi eszközre fogják-e költeni, azt most mérlegelik.

Az intézmény két év múlva lesz 150 éves, mely egy igen jelentős évfordulónak ígérkezik. Vendégünk elmondta, hogy míg nyitásakor a „tudomány, gazdászat, művészet, élvezet” négyes jelszava határozta meg tevékenységük, nagyjából a '60-as évek közepére vált igazán kifejezetté az oktatás szerepe, amikor számos vetélkedőt és szakkört is tartottak már. Később aztán egyre terebélyesedett, napjainkra pedig már a legfontosabb funkciójává vált a nevelés.

Jelenleg körülbelül 10.000 állatkert működik a világban, évente mintegy 750 millió látogatóval. Persányi elmondta, hogy komoly felelősség a helyes üzenet közvetítése, de jól láthatóan nagy az igény a jelenlétükre, mivel így próbálnak napjainkban újra közelebb kerülni a természethez az emberek. Ennek köszönhető az is, hogy egyre többen tartanak háziállatot.

A Fővárosi Állat- és Növénykertbe évente több mint 100.000 tanulmányi jegyet váltanak. Az intézmény a pedagógusok munkáját is folyamatosan próbálja segíteni különböző anyagokkal, ismertetőkkel, és évente két külön nekik szervezett napot is tartanak. Kredites tanárképzéseik is vannak, valamint akkreditált pedagógus továbbképzéssel is foglalkoznak. A távolság miatt gyakrabban Budapestről és agglomerációjából érkeznek diákok, vidékről többnyire a tanulmányi kirándulások során utaznak csoportok a létesítménybe. Ma már mintegy két tucat állatkert található országunkban, de a fővárosi messze a legsokszínűbb, s Európában is csak kevés párja akad.

Az ország legnagyobb biológiai szertára is a fővárosi állatkertben található, a legnépszerűbbek pedig azok a programok, ahol közvetlen kapcsolatba lehet kerülni az élőlényekkel. Az ismeretterjesztő előadások során is jellemző az eleven állatok részvétele. A kölyöklaborban a tanulók maguk is kísérletezhetnek, olyan profi környezetben is, amit az iskolák nehezen tudnának biztosítani. A program – melyben a biológiát egyéb tudományágakkal terjesztik ki - népszerűségét jelzi, hogy a meghirdetés után szinte egyből le is foglalták az iskolák véges, 2300 főt befogadni képes keretüket.

Világviszonylatban is az egyik legnagyobb oktató-nevelő zoo-pedagógiai létesítmény a Varázshegy. A főigazgató elmondta, hogy ez egy „különleges keveréke egy természettudományi múzeumnak és egy biológiai csodák palotájának”, modern, a Microsoft által kifejezetten oktatási célból készült játékokkal. Az ország egyik legnagyobb mozivászna is itt található, 3D-s filmekkel, valamint egy 4D-s panorámamoziban is tehetünk földtörténeti időutazást. Preparátumok, állati és emberi csontvázak is találhatóak a 2012-ben nyitott helyen.

„Egy állatkert soha nem állhat meg” -mondta Persányi, majd elmesélte, hogy számos újdonságot tartogatnak a közeli és távolabbi jövőre egyaránt. 2015-ben a legnagyobb attrakció a koalák bemutatója lesz, a későbbiekben pedig olyan látványos projekteknek ad otthont az intézmény, mint a Mesepark, vagy a Pannon ősvilág. Ez utóbbi egy hatalmas, fedett szubtrópusi dzsungel, melyben időjárástól függetlenül bármikor gyönyörködhetünk az elefántokban, a cápákban, vagy épp a krokodilokban.

Jelenleg az egyik aktualitás az idei második orangutánbébi, de vendégünk elárulta, hogy heteken belül világra jön a harmadik is. Akinek pedig először sikerül lencsevégre kapnia az egyelőre még mamája erszényében rejtőzködő vombatkölyköt, azt egy éves belépővel ajándékozza meg az állatkert. A tél folyamán 13.000 négyzetméternyi fedett, fűtött kiállítótér várja a látogatókat, a közelgő ünnepekre pedig egy Betlehemet is felállítottak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során