A Sese-pálya azóta számos nívós rendezvénynek otthont adott már, és bár jelenleg bizonyos szintű sportolásra alkalmas, állapota elmarad régi dicsőségétől.
Az 1901-ben alakult SSE első központja az Acélgyári út elején, a templomtól nem messze volt, a klub itt játszotta első mérkőzéseit. Az egyesület 1924-ben költözött fel a Zója-liget fenyveseinek árnyékába, a pályaavatóra pedig július 27-én került sor. Ekkor még elég kezdetleges látványt nyújtott a pálya környéke, a nézők csak a két oldalon felépített fedett fa lelátókon szurkolhattak, a focipályát még csak fekete salak borította, míg az akkori futók a mainál rövidebb futópályán körözhettek.
1942. augusztus elsején és másodikán itt rendezték meg a második alkalommal kiírt Rima Olimpiát, ami az acélgyáriak körében nagy presztízzsel bírt. Ez együtt járt azzal, hogy az országos rendezvény apropójából elkészítették a dolinkai létesítmény 375 méter kerületű futópályáját. A pálya kiépítése során azonban apróbb hibát vétettek, ugyanis csak 373,9 méter lett a kerület, ami később sok gondot okozott a pályakiméréseknél.
A létesítmény végleges formáját az 1950-es évek második felében nyerte el (ma is látható lelátók, 400 méteres futópálya, gyepesített labdarúgó pálya, klubház), és korábban egy lőházat is felépítettek. Később a Sese szakosztályai számos sikert a sportlétesítményben alapoztak meg, a focisták szép tömegeket vonzottak a kilátókra, de az atléták is rangos versenyeket rendezhettek. Az SBTC több idényt is a Dolinkában húzott le, 1972. szeptember 27-én például nyolcezer néző előtt itt fogadta a görög AEK Athén csapatát az UEFA Kupában, 1–1 lett a meccs vége. Az első osztályú meccsek körkapcsolásakor a riporterek az ország legszebb fekvésű pályájaként jellemezték a Sese-pályát.
1983-ban átadták a futófolyosót is, így a sportolók a téli alapozást is fedett helyen végezhették. A 85,3 méter hosszú épületben elfért a 60 méteres, háromsávos futópálya, amely mellett két távolugró leérkező is helyet kapott. Az épület vége kiszélesedett (helyet hagyva a labdarúgó pályának, és a dobó számok lebonyolítását sem akadályozza), így ott elhelyezhettek egy magasugró leérkező, és jutott tér a kondicionáló szereknek is. A futópálya végén „nekifutófal” fogta meg a sprintereket, több helyen pedig bordásfalon lehetett bemelegíteni, erősíteni. A 662,8 négyzetméteres létesítmény a kor legkorszerűbb világítási és fűtési technológiáival volt felszerelve, és még fotocellás időméréssel is büszkélkedhetett.
A tulajdonosi viszonyok kuszasága miatt a 2000-es évek elején a pálya magánkézbe került, így elgazdátlanodott, csupán az atléták jártak oda edzeni (valamint a tolvajok, garázdálkodók), majd az SBFC odaköltözésével egy rövid időre visszatért az élet stadionba. Ekkor helyrehozták a focipálya gyepét, a klubház közösségi tereit és öltözőit, valamint a Tarjánhő Szolgáltató-Elosztó Kft. egy beruházás következtében megoldotta ezek fűtését. A létesítmény 2007. szeptember 1-jén így méltóképp vehette fel Szojka Ferenc nevét.
Az SBFC kivonulása után újra magára maradt a stadion, majd az önkormányzat egy cégén, a Tarjánhőn keresztül ismét elfogadható állapotba hozta a stadiont. A sportszerető Kiss József vezetésével körbekerítették a létesítményt, „kipofozták” a klubházat, helyrehozták az ülőhelyi mosdót, így újra lehetett NB III-as labdarúgó mérkőzéseket rendezni a Dolinkában. Egy kutat is ástak a futópálya céljától nem messze, az egykori lőház helyén, ami a focipálya locsolásának költségkímélését szolgálja. Az SBTC tóstrandi pályájának felújítási ideje alatt így a Sese-pályán játszhatta meccseit, de a munkáltatok után a csapat visszaköltözött otthonába, és csak az utánpótlás csapatok készültek a Sesén.
Jelenleg is csak a fiatalok rúgják a bőrt, mellettük az atléták (akiknek szertárjuk és irodájuk is van az 1961 nyarán átadott klubházban, amiket nemrég ismeretlen tettesek kifosztottak) és hobbikocogók fordulnak elő rendszeresen a salakon. A stadion évente több alkalommal is otthont biztosít az atlétikai diákolimpiai versenyeknek, illetve testnevelés óráknak és érettségiknek is. A futófolyosót nem érintették a felújítások, az enyészeté lett.
Ahhoz, hogy pályázni lehessen a létesítmény fejlesztésére, változásra lenne szükség a tulajdonosi viszonyban, önkormányzati kézben például több lehetőség nyílna a rendbehozatalra. Létfontosságúnak tűnik, hogy további segítséggel rendeződjön végre a stadion sorsa, melyre büszke lehetne a város vezetése és lakossága is. További lépésekre van szükség a fejlődéshez, hisz nem tudni, hogy hány enyészetet élne még túl az ország egyik legszebb fekvésű sportlétesítménye.

Forrás: nogradsport.wordpress.com

További híreink